Az emberek többsége nem akar tovább Gyurcsány-kormányt
A magyar lakosság kétharmada jobbnak látná, ha a Gyurcsány-kormány leköszönne - mondta Hahn Endre a Medián Közvélemény kutató ügyvezető igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
Dátum: 2007-02-25 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72830
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:41:37.194382, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Medián vezetője azt mondta: az őszi zavargások óta változást követel a lakosság többsége. A közvéleménykutató adatai alapján a teljes népesség kétharmada jobbnak látná, ha Gyurcsány Ferenc és kormánya lemondana.
Hahn Endre hangsúlyozta: az emberek egyharmada ugyan a kabinet maradását támogatja, ám közülük is több mint 10 százalék támogatná azt, hogy a jelenlegi koalíció maradjon, de új miniszterelnök kerüljön a kormány élére.
Az emberek egynegyede előrehozott parlamenti választásokat szeretne - mondta a Medián ügyvezetője, aki ugyanakkor hozzátette: az úgynevezett szakértői kormány ötletének támogatottsága csökkent, jelenleg 15-20 százalék támogatja ezt az elképzelést.
Rekordközeli (bár tavaly nyáron magasabb volt) az ellenzék elfogadottsága, a Fideszt a teljes népesség 37 százaléka támogatja. Az elmúlt hónapokban az MDF is erősödött, ám támogatottságuk később visszaállt.
Az MSZP-t a teljes népesség 26, a kisebbik koalíciós pártot, az SZDSZ-t 3 százalék támogatja.
inforadio.hu - fidesz.hu