Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jelentés a jégpályáról

Tekintettel a jégpályáról szóló ötlet megszületése és a tervezett kivitelezés közötti rövid időre, nem volt mód egy nyílt, három-hat hónapig tartó közbeszerzési eljárásra - hangoztatta a Magyar Nemzetnek Keller László.


Dátum: 2002-12-18 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6670
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:50.773470, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondása szerint, folyamatosan kísérleteket tettek a versenyeztetésre, s bár a tegnap kézhez kapott jelentést még nem tudta átnézni, eddig nem bukkant visszásságra.

A közpénzügyi államtitkár hangsúlyozta: a közpénzek ez ügyben történt- Medgyessy-kormány általi - felhasználása során nem vizsgálatot folytat, csupán tájékozódik.

A pályázatot egy MSZP-s önkormányzati képviselő családjának vállalkozása - amelynek egyébként nemrég még maga a képviselő is tagja volt - nyerte meg.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek