Fegyverhasználati tilalmat kér Rogán március 15-én
Ne használjanak a rendőrök fegyvereket március 15-én - erre kérte Belváros-Lipótváros fideszes polgármestere a "hatalom képviselőit" vasárnap. Rogán Antal a kommunizmus áldozatainak emléknapján a fővárosi Honvéd téren arról beszélt, hogy emlékezni kell a rendszer áldozataira és hőseire, de nem szabad elfelejteni azokat sem, aki kitalálták, létrehozták és működtették a diktatúrát.
Dátum: 2007-02-25 14:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72840
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:41:40.660140, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rogán Antal levélben és személyesen is arra fogja kérni az illetékeseket, hogy legyen fegyverhasználati tilalom március 15-én, a szabadság ünnepén. 1848. március 15-én a Habsburg-diktatúra képviselői sem használtak fegyvert a budapesti utcákon - mondta a fideszes polgármester. A kormány akkor jár el helyesen, ha megtiltja a rendőröknek a fegyverhasználatot ezen a napon, mert a szabadság lehet az egyetlen erő, ami úrrá lesz a félelmen - jelentette ki Rogán Antal.
A politikus beszédében kifogásolta, hogy egy héttel a kommunizmus áldozatainak emléknapja előtt Gyurcsány Ferenc kormányfő egy olyan rendezvényen vett részt, ahol Che Guevarára emlékeztek, aki szerinte a XX. századi kommunizmus egyik ugyanolyan sötét képviselője volt, mint közép-európai vagy szovjet elvtársai. Ugyanolyan kivégzőosztagokat, kényszermunka-táborokat vezetett, és attól, hogy messzebb volt Európától, még nem szebb - tette hozzá.
Független Hírügynökség - fidesz.hu