Nagy bajba kerülhetnek a kelet-európai gazdák
Több ezer családi gazdaságot sodorhat a tönk szélére, hogy az FVM másfél hónapja adós agrárhiteleik kamattámogatásának átutalásával. Az államnak magas késedelmi kamattal kell pótolnia a négymilliárd forintos mulasztást - olvasható a Magyar Nemzetben.
Dátum: 2002-12-18 11:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6671
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:51.066638, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az FVM-nél elismerték, hogy valóban késnek a kifizetések, ugyanis kimerült a kamat-hozzájárulási, sőt a családi gazdaságok földalapú beruházási többlettámogatására szánt keret is.
Jakab István, a MAGOSZ elnöke kijelentette: az általuk képviselt termelői kör csak akkor lehet versenyképes, ha a jövő évi költségvetésben megfelelő támogatáshoz jutnak.
Ezt erősíti meg a bécsi Gazdasági Összehasonlító Tanulmányok Intézetének két kutatója is tanulmányában, amely szerint az uniós közvetlen mezőgazdasági kifizetések a felajánlott formában a kelet-európai kis agrárüzemek elhalását vonják maguk után. A kelet-európai országok 2005-ben hektáronként 30eurós támogatásban részesülnek, míg Ausztriában ez az összeg 130 eurót tesz ki.
Magyar Nemzet - fidesz.hu