Külföldre bújdosik Blair?
Lapinformációk szerint nem csupán a miniszterelnöki pozícióról, hanem a parlamenti képviselőségről is lemond Tony Blair brit kormányfő még az idén. Munkáspárti források szerint a politikus ideje nagy részét külföldön tölti majd.
Dátum: 2007-02-25 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72843
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:41:41.681017, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem szeretne a parlamenti hátsó sorokban üldögélni - munkáspárti források szerint ezzel indokolta Tony Blair brit kormányfő döntését, mely szerint ősszel a parlamenti mandátumáról is lemond.
A brit miniszterelnök korábban már bejelentette, hogy még idén távozik posztjáról, utóda Gordon Brown jelenlegi pénzügyminiszter lesz.
Az 53 éves Tony Blair, aki 24 éve tagja a brit alsóháznak, abba is beleegyezett, hogy öt évig távol tartja magát a belpolitikától, hogy biztosítsa utóda működését - értesült a News of The World.
Egy munkáspárti forrás szerint amint szeptemberben távozik a miniszterelnöki posztról, Tony Blair ideje nagy részét külföldön tölti majd. "Gordon Brown nem akarja, hogy Tony a hátsó sorokban üljön és Tony sem szeretne úgy tenni, mint akit nagyon lefoglalnak választókerületének problémái" - fogalmazott a meg nem nevezett forrás.
A Munkáspárt jelenleg több mint 60 fős, megbízható többséggel rendelkezik a brit parlament alsóházában, így egy esetleges időközi választás nem okozhat problémát. Annál is inkább, hiszen Tony Blair választókerülete hagyományosan munkáspárti többségű.
InfoRádió - fidesz.hu