Szájer: "Nem félünk, és le fogjuk bontani a szabadságunk köré épített kordonokat"
A betegeskedő magyar jogállamot a polgárok szabadságjogainak gyakorlása és a független intézmények megerősítése gyógyíthatja meg - hangsúlyozta Szájer József.
Dátum: 2007-02-25 19:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72856
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:41:46.099568, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Éppen 60 éve hurcolták el a szovjetek Kovács Bélát, a kisgazdák vezetőjét, hogy akadálytalanul folytathassák a hatalomátvételt Magyarországon - idézte fel az Európai Parlament néppárti frakciójának alelnöke, és hozzátette: amikor erre a demokrácia elleni gaztettre emlékezünk, nem felejthetjük el azt, ami utána következett. Beszalámizott polgári pártok, elcsalt kékcédulás választások, megfélemlített és gazdaságilag tönkretett ország, szétvert közösségek, kitelepítés, padlások lesöprése, koncepciós perek, a kommunista rend, a szájkosár, a bilincs nyugalma és sokmillió áldozat.
Megdöbbentő, hogy még ma is...
"Megdöbbentő, hogy kilencven évvel az első megvalósult kommunista rendszer létrehozatala óta még ma is vannak olyanok, akik azzal mentegetik a kommunizmus bűneit, hogy azokat egy 'nemes eszme' nevében követték el. Ne feledjük, hogy e 'nemes eszme' nevében még ma is börtönbe zárják, elhallgattatják, megfélemlítik a demokrácia és szabadság híveit, Kubában, Koreában, Kínában, Vietnámban" - mondta a politikus. Megdöbbentő az is, folytatta, hogy ma Magyarországon a vezető kormánypárt ifjúsági szervezetében kultusza lehet egy terrorista bandavezérnek és magas rangú állami vezetők is kiállnak e szalonképtelen gondolatok mellett.
A kommunista eszme alapja az emberek vele született alapvető szabadságának tagadása. A kommunista az általa kitalált, szerinte mindenkit boldogító rend elérése érdekében kívánja megfosztani az embereket a cselekvés szabadságától. "Kevés ilyen romboló eszme volt az emberiség történetében" - szögezte le, s hozzátette: nekünk magyaroknak ebből is alaposan kijutott. Az, hogy ma évtizednyi távolságra vagyunk Európa gazdasági szintjétől, az, hogy még ma is a szocializmus évtizedeinek adósságterheit nyögjük, az mind-mind ebben a hatvan évvel ezelőtti eseményből is ered - jegyezte meg.
Mit jelent a jogállam?
"1988-89-ben azonban ismét felegyenesedtünk, és kivívtuk Magyarország polgárainak szabadságát. Akkor az utcán és a tárgyalóasztalnál a szabadság erői együtt létrehozták a demokráciát és a jogállamot" - idézte fel a rendszerváltó időket a Fidesz politikusa.
Elmondta: a jogállam azt jelenti, hogy az államhatalom felelős, és nem helyezheti magát az alkotmány fölé. Demokratikus jogállamban mindenkinek vele született joga a szólás-, az egyesülés- és a gyülekezés szabadsága. Ezt az államhatalom csak kivételesen és arányosan megfelelő indokkal korlátozhatja.
Mint fogalmazott, az elmúlt két évtizedben azonban meg kellett tanulnunk, hogy az alkotmányosan rögzített jogaink érvényesítéséért naponta meg kell küzdenünk. "Megtanultuk, hogy az államhatalmat gyakran magunknak kell rákényszerítenünk arra, hogy jogainkat tiszteletben tartsa. Megtanultuk, hogy a sajtó formai szabadsága mit sem ér, ha a hatalmi erővel vezényelt propaganda szelleme uralja a közéletet, amely nem tud és nem is akar azonos mércével mérni. Megtanultuk, hogy a demokráciában is megtalálja a kormány azokat a módszereket, amelyekkel kiszorítja és megbélyegzi a vele ellentétes véleményt vallókat."
Megroggyant demokrácia
Az elmúlt években megroggyantak a magyar demokrácia és jogállamiság pillérei - jelentette ki Szájer József utalva arra, hogy szabadságjogaink köré kordonok épültek és hogy a hatalom befolyása alá vonta a sajtó jelentős hányadát. Emlékeztetett: a hatalom megfélemlítette, leváltotta a neki nem tetsző vezetőket, legújabban pedig a polgárok két évtizede kivívott szabadságát támadta meg.
A politikus felidézte, hogy 1988. március 15-én tízezer ember vonult végig Budapest utcáin demokráciát követelve, utána pedig minden március 15-e és október 23-a szabad volt. Mint mondta, sokáig hittük, azok az idők nem jöhetnek vissza, hogy elveszik tőlünk az ünnepeinket. Azt is hittük - folytatta -, hogy egy demokráciában nem lehet vasfüggönyt emelni az országgyűlés köré csak azért, mert a hatalom nem szereti hallani az övétől eltérő gondolatokat. És azt is hittük - fűzte hozzá -, hogy a demokrácia rendőrsége a mi jogainkat védi, és soha többé nem lehet a hatalom eszköze a polgárokkal szemben.
"Itt mindannyian nyugalmat, békés gyarapodást szeretnénk saját magunknak, családtagjainknak, közösségeinknek, de olyat, amely nem a megfélemlítésen alapul. Mi a szabadság rendjét akarjuk, nem pedig a szájkosár rendjét" - hangsúlyozta. Rámutatott: a kormány ma fél az emberek véleményétől, és inkább betiltja annak szabad kinyilvánítását, amint azt a Kossuth téren is tette. A vasfüggöny szimbóluma a meggyengült magyar jogállamnak, szimbóluma annak, hogy az ország mai vezetői híján vannak az alapvető demokratikus készségeknek - jelentette ki Szájer József. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy mindenkinek, aki törvényt sért, vállalnia kell a felelősséget, legyen az egy követ elhajító tüntető vagy valakinek a szeme világát kioltó rendőr, ez büntetőjogi kérdés. Azonban csak egy, azonos mérce létezhet.
A jogállamot az veszélyezteti igazán, ha egy miniszterelnök vagy egy rendőrfőnök úgy gondolja, hogy felülemelkedhet a törvényen, mert onnantól fogva a teljes államhatalmat állítja a törvénytelenség, a jogtiprás, a törvénysértés szolgálatába. Ez az, ami igazán veszélyes - figyelmeztetett, hozzátéve, hogy onnantól vége a polgárok szabadságjogainak, hogy ha egy államhatalom úgy kezdi gondolni, hogy majd ő mondhatja meg, ki tüntethet és mit mondhat. "Ha az államhatalom erőszakszervezettel, megfélemlítéssel, fenyegetéssel, tiltással akarja eltéríteni az embereket az erőszakmentes joggyakorlástól, akkor letért a jogállamiság útjáról" - szögezte le az EP képviselő.
2007 nem 1947
2007 azonban nem 1947 - jelentette ki, hiszen akkor egy külső erő segítségével indult meg a bimbózó demokrácia felszámolása, ma Magyarország független ország, az EU tagja. Van azonban néhány felelőtlen vezetője, aki alig érdemelheti ki a demokrata jelzőt - jegyezte meg. "Ha legyengülve is, de működnek még intézményeink, amelyek jobb belátásra bírhatják a magukról elfeledkező kormányzati vezéreket" - hívta fel a figyelmet.
Leszögezte: az a hatalom nagyon súlyosan téved, amely úgy gondolja, hogy fenyegetőzéssel, a rendőrség politikai játékszerré tételével képes lesz megfélemlíteni az embereket. "Mert mi nem félünk - nem féltünk 1988-ban és nem félünk ma sem. Demokraták vagyunk, és ez megvéd bennünket. A betegeskedő magyar jogállamot épp a polgárok szabadságjogainak gyakorlása és a független intézmények megerősítése gyógyíthatja meg, és meggyőződésem, hogy meg is fogja" - szögezte le Szájer József, hozzáfűzve, hogy ezt közösen fogjuk elvégezni, méghozzá békésen, a jogállam keretein belül. A szabadságunk köré épített kordonokat le fogjuk bontani. A kommunizmus által kioltott életek ma ahhoz adnak erőt nekünk, hogy védjük meg a szabadságunkat. Ehhez néha elég egy kesztyű és egy csavarhúzó is, és az, hogy újra megfogjuk egymás kezét - zárta beszédét a Fidesz EP-képviselője.
fidesz.hu