Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

2006. augusztus 20.: beperlik az államot a tűzijáték sérültjei

Benyújtották kártérítési keresetüket az állam ellen az augusztus 20-i tűzijáték sérültjei és az áldozatok hozzátartozói a Fővárosi Bíróságra.


Dátum: 2007-02-26 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72870
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:41:50.530794, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A harminckét felperest Hantos Ádám ügyvéd képviseli, aki lapunknak elmondta, öt alperes ellen indították a polgári pert. Ezek a Miniszterelnöki Hivatal (MeH), a tűzijátékot 250 millió forintért lebonyolító Nexus Reklámügynökség Kft., annak alvállalkozója, az Absolut Pyro Kft., az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A keresetlevél szerint Kiss Ildikó és társai összesen 6,25 millió forint kártérítés, illetve az esedékes kamatok megfizetését kérik az alperesektől. Azért ilyen viszonylag alacsony kárösszeget határoztak meg - magyarázta Hantos Ádám -, mert az orvos szakértői vélemények még nem készültek el, így a pontos kárt sem lehet meghatározni. Az alacsony kárérték másik oka, hogy közbenső ítélet meghozatalát kérték a bíróságtól az alperesek felelősségének vonatkozásában, és ha a felelősségüket megállapítják, akkor terjesztik be a reális kárértéket, 80-100 millió forintot a Fővárosi Bíróságra. Az ügyvéd hozzátette: a per kockázata annak értékével (a követelt kártérítési összeggel) arányosan nő, és mivel a megbízói nehéz körülmények között élő, szegény emberek, ezért ők nem engedhetik meg maguknak, hogy ilyen nagy összegben indítsák meg a pert.

A felperesek között van az erdélyi Kiss Ildikó, akinek férjét egy lezuhanó faág ölte meg az augusztus 20-i ítéletidőben.

További felperesek a viharban életét vesztő, szintén erdélyi házaspár hozzátartozói, illetve az a 23 éves lány, aki súlyos sérülései miatt tolószékbe kényszerült. A keresetlevélhez csatolták az állampolgári jogok országgyűlési biztosának a jelentését.

Ismert, Lenkovics Barnabás és helyettese, Takács Albert vizsgálata megállapította: az augusztus 20-i, öt ember halálával és több száz sérülésével járó tragédia első számú felelőse a Szilvásy György vezette kancellária. (Szilvásyról ma sem tudni pontosan, hol tartózkodott augusztus 20-án.) A felperesek megpróbáltak peren kívül megegyezni a MeH-hel, de Gilyán György államtitkár a polgári törvénykönyvre hivatkozva azt válaszolta nekik, hogy a kancelláriának nincsen kártérítési felelőssége.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek