Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány ellen tüntettek a magyar-román határ közelében

"Voltunk már három millió koldus országa, de leszünk még többen is!" - mondta a 42. számú főútvonal Mezőpeterd és Biharkesztes közötti szakaszán tüntetők egyike, Lele János, aki társaival együtt a Gyurcsány-kormány elleni tiltakozás egyetlen törvényes útját, a félpályás forgalomlassító demonstrációt választotta február 24-én.


Dátum: 2007-02-26 11:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72879
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:41:53.622684, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A reggel 9 órától délután három óráig tartó demonstrációjukat az arra haladók szolidarítása kísérte. Említést érdemel a székelyföldiek együttérzése, különösen a Hargita megyeieké, akik V betűvel, illetve kürtöléssel fejezték ki szimpátiájukat a tüntetőkkel.

Kép és szöveg: Nyírő Gizella

Kapcsolódó elemek