Túlélni a megszorításokat
Ésszerű gazdálkodással próbálja túlélni az idei - önkormányzatokat súlyosan érintő - megszorításokat Körösszegapáti - mondta el Tarsoly Attila polgármester a nemrégiben elfogadott költségvetésről.
Dátum: 2007-02-26 13:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72888
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:41:56.682367, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bihari település 55 millió Ft forráshiánnyal kezdi az idei évet. A költségvetés összeállításakor az vezérelte a képviselő testületet, hogy az önkormányzat intézményeinek - általános és művelődési központ, polgármesteri hivatal - zavartalan működését továbbra is szavatolják. Az állami normatíván felül csekély - iparűzési és kommunális - helyi adóból származó bevételre számíthat a település. Működési bevételük mindösszesen 209 millió Ft, ezzel szemben a kiadás 55 millióval több. Mint korábban, ebben az évben is pályáznak az önhibájukon kívül hátrányos településeknek járó támogatásra.
Körösszegapátit is érinti az intézménytársulás végrehajtása, mivel a lélekszám nem éri el az ezerötszázat. A szükséges lépések megtétele folyamatban van - jegyezte meg a polgármester.
A már megkezdett intézményi felújításokat - a polgármesteri hivatal és az orvosi rendelők homlokzatának renoválása, valamint a nyílászárók cseréje - szeretnék folytatni.
Összességében egy ésszerű gazdálkodással próbálják meg túlélni az idei megszorításokat - szögezte le Tarsoly Attila.
Nyírő Gizella - fidesz.hu