Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért lehetetlenítik el a vásárhelyi embereket?

Miért óhajtja az egészségügyi miniszter lehetetlen helyzetbe hozni a vásárhelyi kórházat, milyen politikai vagy üzleti szempontok vezérlik, vagy ez csupán egyszerű kitolás? - tette fel a kérdést interpellációjában Lázár János.


Dátum: 2007-02-26 14:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72897
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:41:59.981913, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Két héttel ezelőtt, vasárnap az ötvenezres lélekszámú Hódmezővásárhelyen tizenötezer ember gyűlt össze annak érdekében, hogy megvédjék kórházunkat, az Erzsébet kórházat. Lázár János interpellációjában aláhúzta: tiltakozásuk jogosságát semmi sem támasztja alá jobban, mint a miniszterelnöknek az MSZP kongresszuson elmondott szavai, ahol a következőket mondta: "Még azt sem tartom kizártnak, hogyha én hódmezővásárhelyi lennék, én is ott tüntetnék, hiszem személy szerint én magam úgy gondolnám, hogy engem bizony sérelem ért". A fideszes képviselő emlékeztetett: a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház tavaly 14 ezer fekvőbeteget látott el, 5000 műtétet hajtott végre, 1 millió diagnosztikai beavatkozást végzett, 450 szülést vezetett le, 400 szakrendelésen megjelent beteget kezelt. A kórház ellátási körzete 62 ezer fő, a szemészetnek 134 ezer, a reumatológiai osztálynak 186 ezer, a mozgásszervi rehabilitációnak 434 ezer embert kellene meggyógyítania - tette hozzá.

A kormányzat képviseletében Molnár Lajos januárban előterjesztett egy javaslatot, mely szerint az aktív ágyszámok tekintetében az országosan 27%-os csökkenéssel szemben, itt 49 százalék szűnjön meg, így a jelenlegi 315-ből 161 maradna. Lázár János feltette a kérdést, hogy milyen megfontolások vezették a minisztert ennél az előterjesztésnél, milyen szakmai szempontok alapján alakították ki a 161-es ágyszámot, amit most egyébként 116-ra akarnak csökkenteni?

"Ez lenne a modern közigazgatás? Ez lenne a modern kormányzás? Netán ez lenne a megújuló toleranciával rendelkező baloldal" - kérdezte a képviselő. "Igen tisztelt Miniszter Úr! Azt szeretném megkérdezni: miért óhajtja lehetetlen helyzetbe hozni döntésével a vásárhelyi kórházat, milyen politikai vagy üzleti szempontok vezérlik, vagy ez csupán egyszerű kitolás?" - tette hozzá. A vásárhelyiek alkotmányos alapjogait csorbítják, sérül az egyenlő elbánás és az egészséghez való jog - jelentette ki. Lázár János arra kérte a minisztert, hogy bírálja felül döntését.

Molnár Lajos válaszában élesen kritizálta a hódmezővásárhelyi demonstrációt. Az egészségügyi miniszter kijelentette: "Nincs miért aggódni, tisztességesen, szakmai alapon fogunk dönteni".

Lázár János viszontválaszában emlékeztetett: felajánlotta az egészségügyi miniszternek a lehetőséget, hogy megjelenjen a tiltakozó demonstráción, és az emberek elé kiállva magyarázza el, hogy miért van szükség a "reformra". A képviselő továbbra is azt kérdezte Molnár Lajostól, hogy milyen szakmai szempontok alapján bírálta felül korábbi döntését, így csökkentve tovább az ágyak számát. "Mi ez a szakmai szempont Miniszter Úr? Szerettem volna, hogyha erre válaszol" - emelte ki a politikus.

Lázár János nem fogadta el a miniszter válaszát, a kormánypárti többség azonban igen.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek