Pedagógus helyett digitális tábla?
"Kinek lesz jó a digitális tábla, avagy hány digitális tábla ér egy pedagógust?" címmel nyújtott be interpellációt Pánczél Károly Hiller István oktatási és kulturális miniszterhez.
Dátum: 2007-02-26 15:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72899
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:42:00.678719, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz képviselője emlékeztetett: néhány héttel ezelőtt Hiller István elődje, Magyar Bálint és a kormányfő, Gyurcsány Ferenc társaságában egy budapesti iskolában járt, ahol terveikről is beszámoltak. Ezek szerint a közeli jövőben 40 milliárd forintért vásárolnának több mint harmincezer digitális táblát. Pánczél Károly felidézte, hogy a Népszabadság számításai szerint a tervezett összegből akár kétszer ennyi tábla is megvásárolható lenne, hiszen - mint arra rámutatott - míg a kormány egy-egy táblára (a hozzátartozó berendezésekkel együtt) 1,2 millió forintot szán, addig a piacon ennek értéke 6-800 ezer forint. "S hát az is gyakori, hogy a nagy megrendelők az árból ilyenkor jelentős kedvezményt kaphatnak az eladóktól" - tette hozzá a honatya.
"Nagyon emlékeztet ez az elképzelés azokra a korábbi informatikai programokra - Sulinet, kakaóbiztos számítógépek -, amelyekről mindig kiderült, hogy az állam lényegesen drágábban vásárolt, mint az indokolt lett volna. Mint nagy megrendelő, furcsa módon, nemhogy kedvezményeket nem tudott kiharcolni, de a piaci árnál is drágábban vásárolt" - jegyezte meg.
Kiemelte: a Sulinet-programmal való párhuzam szembetűnő, hiszen akkor is, most is Magyar Bálint az akció egyik mentora. Akkor mint miniszter, most mint a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. Akkor is, most is ő az, aki eldönti, mennyiért és mire van szükségük az iskoláknak - hangsúlyozta a politikus.
40 milliárd forint nagyon sok pénz. Éppen annyi, amennyivel 2007-ben és 2008-ban csökken a közoktatás normatív támogatása, azaz ebből a pénzből meg lehetne menteni a bezárásra, összevonásra ítélt óvodákat, iskolákat, amelyeket nem a gyereklétszám csökkenése, hanem a pénzhiány miatt kell bezárni - húzta alá Pánczél Károly, hozzátéve: ebből a pénzből akár több éven át ingyen lehetne adnia tankönyvet minden diáknak, vagy sokszázezer kisiskolás, óvodás részesülhetne ingyenes étkezésben. És éppen ennyibe kerül annak a 10-13 ezer pedagógusnak az egyévi bére, akik várhatóan utcára kerülnek a megszorítások miatt. Úgy is mondhatjuk, három digitális tábla ér egy óvónőt, tanítót vagy tanárt - jegyezte meg.
Felhívta a figyelmet arra, hogy tízmilliárdokat vonnak el a közoktatástól, a fenntartók ezrével vonnak össze osztályokat, és százával szüntetnek meg vagy vonnak össze iskolákat, óvodákat . Rengeteg rászoruló gyereknek kell fizetni a tankönyvért, az étkezésért.
A képviselő a következő kérdéseket tette fel a miniszternek:
- Ön szerint az iskolákban most a legsürgetőbb kiadás a digitális tábla?
- Hogyan tájékozódott Ön arról, hogy mire van a legnagyobb szüksége az iskoláknak? Vagy ahogy az elődje is tette, az iskolák megkérdezése nélkül akarja boldogítani a közoktatást sok tízmilliárdos informatikai beszerzésekkel?
- Kinek az érdekét szolgálja valójában ez a program?
- Kinek lesz jó a digitális tábla, avagy hány digitális tábláért egy pedagógus?
Hiller István válaszában utalt arra, hogy az úgynevezett intelligens program keretében van napirenden az iskolák infrastrukturális fejlesztése. Megjegyezte, a közoktatási intézmények 50 százaléka felújítást igényel. A miniszter arról tájékoztatta a T. Házat, hogy idén január-februárban készült egy felmérés, amelyben 129 intézményből 109 állította, hogy hasznos lenne számára efféle fejlesztés, és nem volt olyan válaszadó, amely ne szeretett volna ilyen eszközt. Hiller azt tanácsolta a képviselőnek, hogy "ne találgatásokra alapuló újságcikkeknek" higgyen, hanem kérdezze őt itt, a parlamentben.
Pánczél Károly viszontválaszában elmondta, Hiller István tájékoztatása két kérdést vet fel benne: egyrészt valóban a digitális tábla ügye a legfontosabb-e most, amikor nemhogy ilyen, de rendes tábla sincs sok iskolában, amikor a szél átsüvít az ablakokon, amikor nem egy épület teteje beázik, vagy amikor ennyi pedagógustól válnak meg az intézmények? A képviselő, miközben megjegyezte, hogy a miniszter válaszát nem fogadja el, feltette azt a kérdést is, hogy vajon kinek az érdeke, hogy a piaci többszöröséért szerzik be ezeket az eszközöket?
Az országgyűlés kormánypárti többsége a miniszter válaszát 158 igen, 112 nem, tartózkodás nélkül elfogadta.
fidesz.hu