A földutak meddig maradnak ingyenesek?
Nem jó az a közlekedési koncepció, amely csupán pénzbehajtásként jelenik meg - szögezte le Domokos László annak kapcsán, hogy fizetőssé kívánják tenni a gyorsforgalmú utak és főútvonalak egy részét.
Dátum: 2007-02-26 15:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72900
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:42:01.027733, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Amint arról értesülhettünk, a "dübörgő gazdaság" egy újabb ismérveként a kormány áprilistól fizetőssé kívánja tenni a gyorsforgalmú utak és főútvonalak egy részét is. Felvetődik a kérdés, hogy vajon mi indokolja ezt" - kezdte interpellációját Domokos László. "Lehetséges, hogy a gépjárműtulajdonosok, a hazai haldokló kisvállalkozások európai
mércével mérve is olyan jó helyzetben vannak, hogy meg sem kottyan számukra ez a pluszkiadás?" - kérdezte ironikusan a politikus. "Ez az egyik lehetőség. A másik az, hogy a kormány minden alkalmat megragad arra, hogy bármi áron szorosabbra húzza azt a bizonyos nadrágszíjat. Épp ezért a körülményekre való tekintet nélkül ott sajtol ki az emberekből pénzt, ahol tud, most az utaknál" - szögezte le.
Domokos László felidézte: Kóka miniszter az egyik hangzatos, vetítős előadásának ezt a címet adta : "Üzletre hangolva", és ezzel az előadással járja a megyéket országszerte. "A cím alapján az ember azt hihetné, hogy egy olyan politikát jelez, amely támogatni, és nem megfojtani kívánja a munkahelyeket adó vállalkozásokat" - tette hozzá.
A fideszes képviselő a következőket kérdezte a minisztertől:
- Azokon a településeken, ahol útdíjat akar szedni, járt-e már Ön az "üzletre hangolva " c. előadásával, és ott támogatólag szóltak-e emellett?
- Ön szerint az újabb tehertétel mennyire áll összhangban az érintett helyi vállalkozások üzletre hangolásával?
Kóka János helyett Garamhegyi Ábel államtitkár válaszolt. A kormánypárti politikus szerint a kiterjesztett díjszabás nem jelent új terhet.
Domokos László viszontválaszában felhívta a figyelmet arra, hogy a helyi közlekedő teherautók esetében a kiterjesztett díjszabás mégis többletterhet jelent, hiszen nem mindenhol van mód autópályát használni. "Nem jó a közlekedési koncepció, ha az pénzbehajtásként jelenik meg" - szögezte le a képviselő.
A fideszes politikus nem fogadta el az államtitkár válaszát, a kormánypárti többség azonban igen.
fidesz.hu