Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kiknek jó a vizitdíj?

A vizitdíjautomák beszerzésére kiírt pályázatokkal Önök nem csak busásan megfizetik az ebben érdekelt cégeket, de még támogatják is azokat - hívta fel a figyelmet interpellációjában Pósán László.


Dátum: 2007-02-26 15:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72901
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:42:01.418524, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vizitdíj bevezetését megelőző viták során sokan találgatták, kinek lesz jó a vizitdíj - mutatott rá Pósán László Molnár Lajos egészségügyi miniszterhez benyújtott interpellációjában. A jelképes összegűnek titulált díj az egészségügy szempontjából valóban jelképes, ám az orvosi kezelésre szorulók számára korántsem az - tette hozzá.

Kiemelte, mára világossá vált mire is kell a vizitdíj: a beszedéséhez automaták kellenek, melyekből várhatóan több ezret kell majd országszerte beszerelni a csontsoványra éhezetett kórházakban és rendelőintézetekben, darabonként 2,5-3 millió forintért.

Az automatákat szállító cégek milliárdos üzletre számíthatnak - szögezte le, majd hozzátette: sajtóhírek szerint a vizitdíjautoma-üzletből Kóka János korábbi cége, a Meditcom Kft . is szeretné kivenni a részét. Micsoda véletlen! - jegyezte meg Pósán László. Mint ahogyan az is nyilvánvalóan véletlen volt - folytatta -, hogy a 90-es évek második felében egy frissen végzett orvos került a Magyarország legnagyobb informatikai beruházását végző cég élére.

A vizitdíjautomák beszerzésére kiírt pályázatokkal Önök nem csak busásan megfizetik az ebben érdekelt cégeket, de még támogatják is azokat - figyelmeztetett a fideszes képviselő.

A nyugdíjasoktól a maradék százforintjaikat is elveszik, a beszállítók pedig busás hasznot kaszálnak. Ez az önök igazságossága? - fordult a képviselő Molnár Lajoshoz.

Jogos az adófizetők felháborodása és érdeklődése: kiknek a zsebébe kerülnek az adóforintjaink, befizetéseink? Mekkora üzletre számíthatnak a vizitdíjautomata-üzletben érdekelt cégek? Mennyi közpénz vándorol magánzsebekbe? Önök 20 milliárd forintos bevételt prognosztizáltak, ha ez a pénz - vagy ennek többszöröse - a magánszférát gazdagítja, akkor mitől lesz jobb a magyar egészségügy helyzete? Bizonyos-e Ön abban, hogy kormányközeli körök nem érintettek a kényszerű vizitdíjautomata-beszerzésekben? - sorolta kérdéseit végül Pósán lászló.

Molnár Lajos válaszában azt mondta, nem írt ki a tárca pályázatot az automaták beszerzésre. Szólt arról is, hogy a vizitdíj az orvosoknak és az egészségügyi intézményeknek jó, mert jelentős bevételt eredményez számukra. Hozzátette: azt pedig az intézmények maguk döntik el, hogy milyen módon szedik be, és hogyan adminisztrálják a vizitdíjat.

Pósán László viszontválaszában leszögezte: kiderült, hogy Molnár Lajosnak "halvány lila gőze sincs" arról, hogy Magyarországon mekkora szegénység van, illetve azt sem tudja, hogy a vizitdíj intézményéről mit gondolnak az egészségügyi dolgozók. A képviselő a miniszteri választ nem fogadta el, az országgyűlés szocialista többsége azonban természetesen megszavazta annak elfogadását.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek