Jogszerűtlenül működik a Heves megyei közgyűlés
Érvénytelen volt az elnökválasztás a Heves megyei közgyűlésben, így az jelenleg mulasztásos törvénysértéssel működik, hiszen Sós Tamás jogtalanul került a testület élére - mutatott rá Herman István.
Dátum: 2007-02-26 16:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72908
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:42:03.882328, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Heves megyei közgyűlés fideszes frakciójának vezetője elmondta: október 2-án, az önkormányzati választások végeztével minden képviselővel szerződést írtak alá, hogy a ciklus végéig biztosítják frakció egységét, és hogy a frakció szabályzatát kötelező érvényűnek tekintik.
Herman István az InfoRádióban közölte: ő úgy tekinti, hogy a február 23-ai szavazás ennek értelmében érvénytelen, mert a képviselőnek már nem volt szavazati joga, hiszen, amint Ambrus Zoltán kilépett a frakcióból, automatikusan a mandátuma is megszűnt.
A képviselők által aláírt dokumentumokat benyújtotta a közigazgatási hivatal vezetőjének, a megyei közgyűlés főjegyzőjének, valamint a területi választási bizottság elnökének - tette hozzá a Fidesz-frakció elnöke.
Herman István hangsúlyozta: Ambrus Zoltántól nem kell elvenni a mandátumát, hiszen az október 2-án aláírt dokumentum alapján lemondott arról.
A frakcióvezető kifejtette: tény, hogy ennek alapján a február 23-ai szavazás érvénytelen, hiszen az októberi szerződéssel ők olyan kérdést küszöböltek ki a félreértések elkerülése végett, amelyet a törvény nem szabályoz.
A fideszes politikus kiemelte: a közgyűlés jelenleg mulasztásos törvénysértéssel működik, hiszen Sós Tamás jogtalanul került a testület élére.
inforadio.hu - fidesz.hu