Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem lesz belső rendőrségi vizsgálat Mór miatt

Az országos rendőrfőkapitány nem tart szükségesnek belső vizsgálatot a móri ügy nyomozása miatt - ezt az álláspontját Bene László már tudatta is az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkárával.


Dátum: 2007-02-26 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72909
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:42:04.228442, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: Bene László a szokásos hétfői minisztériumi értekezleten folytatott megbeszélést a tárca államtitkárával, Kondorosi Ferenccel.

Garamvölgyi László közölte: a rendőrfőkapitány azzal indokolta álláspontját, hogy automatikusan megtörténik minden nagy horderejű ügynek a szakmai vizsgálata, a tapasztalatok kiértékelése, ráadásul itt még a szakmai tapasztalatokról nem is lehet beszélni, mert még folyik a móri nyomozás.

Kondorosi Ferenc államtitkár korábban azt mondta, hogy véleménye szerint feltétlenül indokolt a belső vizsgálat, mert nyilvánvalóan gellert kapott a móri nyomozás.

A Nemzeti Nyomozó Iroda jelenleg két tatabányai férfit gyanúsít azzal, hogy 2002. májusában ők rabolták ki a móri bankfiókot, és közben meggyilkoltak nyolc embert.

A móri bűncselekmény elkövetésével korábban Kaiser Edét és Hajdú Lászlót gyanúsította a rendőrség: Kaiser Edét a móri és más fegyveres rablások miatt jogerősen tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek