Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Téves utalás: fizethetnek a magánnyugdíj-pénztári tagok

Mégiscsak keres az állam azon, hogy a magánnyugdíj-pénztári befizetéseket februártól már nem a nyugdíjpénztáraknak, hanem az APEH-nak kell befizetni. A tévesen utalt összegekre ugyanis késedelmi kamatot vetnek ki, a rossz helyre utalt befizetéseket pedig csak idővel kapják vissza a befizetők.


Dátum: 2007-02-26 18:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72919
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:42:07.698006, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Késedelmi pótlékot fizet az, aki február 12-ig nem az adóhivatalnak utalta a magánnyugdíj-pénztári tagdíjat, és ahelyett, hogy korrigálná tévedését, megvárja, amíg szolgáltatójától visszakapja a tévesen utalt összeget. Bírság szabható ki azokra az adózókra is, akik ugyan az adóhivatalnak utaltak, de a tagdíjtól eltérő összeget. A következő bevallási idő március 12.

A februári adóbevallások jelenlegi feldolgozottsági állapotában ugyan nem lehet még tudni, az adózók hány százaléka utalt tévesen, egy biztos, nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely tévedés korrigálására külön, barátibb megoldást tenne lehetővé - tudta meg a hvg.hu az APEH-től.

A magánnyugdíjpénztár a számlájára téves befizetésként érkezett összeget (hivatalból vagy a foglalkoztató megkeresése alapján) feltehetően visszautalja a foglalkoztatónak. Azonban ez időbe telik. Nincs ugyan akadálya annak, hogy a munkaadó megvárja, amíg a pénztár visszautalja a pénzt, de a hosszú átfutási idő sem a késedelmi pótlék felszámítása, sem a végrehajtási eljárás megindítása alól nem mentesít - figyelmeztet az APEH. Így természetesen az is előfordulhat, hogy a téves helyre befizető felszólítást kap az adóhivataltól. A téves befizetések visszakérésére külön határidő nincs, de az esetleges következmények miatt ennek optimálisan a legrövidebbnek kell lennie. A késedelmi pótlék mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat (jelenleg nyolc százalék) kétszeresének egy napra eső része.

Ismert: a magánnyugdíj-pénztári befizetéseket februártól már nem a pénztáraknak, hanem az APEH Magyar Államkincstárnál vezetett számlájára kell utalni, onnan utalják tovább azokat a magánnyugdíjpénztáraknak. Mind az APEH, mind a Pénzügyminisztérium azt ígérte korábban, hogy az új rendszerből a befizetőknek semmilyen kára nem származik.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek