Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irak elleni háborúra készülődik Ausztrália

John Howard ausztrál miniszterelnök szerdán bejelentette: kormánya utasította a hadsereget, hogy készüljön fel egy Irak elleni esetleges háborúban való részvételre, bár Canberra hivatalos döntést még nem hozott arról, hogy katonákat is küldene a hadműveletbe.


Dátum: 2002-12-18 12:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6678
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:53.390198, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Howard a The Daily Telegraph című sydneyi lap szerdai írására reagált, amely szerint az ausztrál védelmi minisztériumot utasították arra, hogy tegye meg az előkészületeket az Irak elleni esetleges amerikai-brit hadműveletben való ausztrál részvételre.

Howard úgy fogalmazott, hogy az ausztrál fegyveres erők "természetesen" tesznek bizonyos előkészületeket, felkészülve arra az esetre, ha harcba szólítanák őket. A politikus ugyanakkor hangsúlyozta, hogy még nem született politikai döntés ausztrál katonáknak az Irak elleni esetleges háborúban való részvételéről. Howard reményét fejezte ki, hogy nem is lesz szükség ilyen döntés meghozatalára.

Mint az AP megjegyezte, az ausztrál miniszterelnök határozottan támogatja George Bush amerikai elnök keménykezű Irak-politikáját, és azt sem nem zárta ki, hogy támogatna egy Irak elleni amerikai hadműveletet. Ausztrália a terrorizmus elleni nemzetközi hadjárat keretében Afganisztánba is küldött 150 katonát, több mint egy éves időtartamra, valamint hadihajókat és harci repülőgépeket vezényelt a térségbe. Az ausztrál kormány novemberben közölte, hogy a katonák karácsonyig hazatérnek. Ez olyan találgatásokat váltott ki, hogy talán éppen a készülő iraki hadművelet előtt rendelik haza a katonákat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek