Kontrát: Ambrus Zoltán egyben a Fideszből is kizárta magát
A Heves megyei közgyűlés fideszes képviselőcsoportjából kilépett Ambrus Zoltán egyben a pártból is kizárta magát - közölte a Fidesz etikai bizottságának elnöke.
Dátum: 2007-02-27 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72950
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:42:18.778639, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kontrát Károly a Magyar Rádióban elmondta: nem lesz etikai vizsgálat, erre ugyanis nincs szükség. Hozzátette: Ambrus Zoltán elárulta a párt által képviselt értékeket.
A fideszes politikus múlt pénteki kilépésével és szavazatával vált lehetővé, hogy a Heves megyei közgyűlés élére szocialista elnök kerüljön.
MNO - fidesz.hu