Az titkolózik, akinek titkolnivalója van
Pelczné Gáll Ildikó írásbeli kérdéssel fordult a kormány tagjaihoz, melyben arra vár választ: azon a bizonyos kormányülésen milyen véleményt formáltak gyermekeinkről.
Dátum: 2007-02-27 11:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:42:20.554717, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Már megszokjuk, hogy lassan történnek Magyarországon a dolgok, hogy a kommunikációra több időt fordítanak, mint magára a cselekvésre, de egy hét után az ember elvárhatná, hogy egy kormányülésről, ahol jegyzőkönyv és hangfelvétel készül, ezeket rendelkezésre tudják bocsátani.
Pelczné Gáll Ildikó leszögezte, tudja, hogy azóta a kormánypártok e beteges gondolkodásmódú javaslat mögül kihátráltak, ugyanakkor - tette hozzá - ez nem menti őket a felelősség alól. Jogunk van tudni, a kormányfő és a kormánytagok, hogy gondolkodtak e kérdésről, a gyermekeinkről és jövőjükről - szögezte le.
A politikus közölte: a mai nappal írásbeli kérdést nyújt be minden miniszterhez, a kormány tagjaihoz, és arra kéri őket, hogy válaszolják meg: azon a bizonyos januári kormányülésen az említett törvényjavaslattal kapcsolatban milyen megnyilatkozásokat tettek, milyen véleményt formáltak, "mit gondolnak gyermekeink jövőjéről, és egyáltalán hogyan szavaztak". Pelczné Gáll Ildikó hozzátette: ezt a levelet nem lehet megkerülni, erre már válaszolni kell.
Pelczné Gáll Ildikó levele a kormánytagokhoz:
Tisztelt Miniszter Úr!
A Magyar Köztársaság Kormánya egyik 2007. januári ülésén tárgyalta a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló T/1917. számú törvényjavaslatot.
Ezen törvényjavaslat szerint nem lenne büntethető, aki tizennegyedik életévét meghaladott, de tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről annak beleegyezésével saját használatra készít vagy tart pornográf felvételt.
A javaslatból világosan kiderül, hogy az előterjesztés nem a gyermekek és a családok, hanem a beteges, deviáns emberek oldalán áll.
Kérem, tájékoztasson, támogatta-e a szóban forgó törvényjavaslatot.
Várom mielőbbi válaszát, tisztelettel:
Pelczné Gáll Ildikó
fidesz.hu