Újabb Combinók robbantak le: nem bírják a pocsolyákat
A Havariapress úgy tudja, hogy a villamosokat a csapadékos időjárás következtében az aszfalton felgyülemlett víz tette tönkre.
Dátum: 2007-02-27 12:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72964
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:42:23.654092, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Újra műszaki vizsgálat alá kellett vetni több Combino villamost, mivel hétfőn nap közben több ilyen jármű is üzemképtelenné vált. A HavariaPress úgy tudja, a fővárosban, hétfőn, négy Combino villamost kellett kiállítani a forgalomból sorozatos hibák miatt. A villamosokat a Siemens szakemberei ismét tüzetesen átvizsgálják. A BKV-nál elismerték a meghibásodások tényét, de a hibák okáról egyelőre nem tudtak információval szolgálni a tömegközlekedési cégnél.
A hírügynökség azonban más forrásból úgy értesült, hogy a villamosokat a csapadékos időjárás következtében az aszfalton felgyülemlett víz tette tönkre. A HavariaPress információi szerint, a talajról felcspódó víz eláztatta a járművek kábeleit, azaz a szerelvények alulról beáztak. A beázott kábelek miatt az ajtók hibásodtak meg.
Az ügy érdekessége, hogy tavaly ugyan műszakilag ellenőrizték a Combinókat, de a műszaki átvizsgálás száraz időben történt, így a mostanihoz hasonló meghibásodásokra még nem tudtak felkészülni a szakemberek. A meghibásodott villamosokat most újból a Siemens mérnökei kénytelenek kezelésbe venni.
Havariapress - fidesz.hu