Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Áprilisig ki kell adni a visszatartott szabadságokat

Az Alkotmánybíróság döntése nyomán a kormány elkészítette a Munka törvénykönyve módosítását: alapesetben a rendes szabadság legfeljebb negyedét tarthatja vissza a munkaadó, de azt is ki kell adnia a következő év áprilisáig. Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke újabb alkotmányos aggályokkal állt elő.


Dátum: 2007-02-27 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72979
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:42:28.938683, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A munkaügyi tárca javaslata szerint a tavalyról áthozott szabadságokat június végéig ki kell adni a dolgozóknak. Az Alkotmánybíróság a múlt év végén semmisítette meg a Munka törvénykönyvének (Mt.) azt a passzusát, amely a munkáltatóknak lehetőséget adott arra, hogy alkalmazottai éves szabadságának kiadását kivételes gazdasági érdekre hivatkozva a következő év júliusáig vagy kollektív szerződés esetén akár az év végéig elhúzza. A taláros testület március végéig adott határidőt az Országgyűlésnek arra, hogy szigorítson a szabadság kiadásának feltételein és meghatározza a kivételes gazdasági érdek fogalmát.

A kormány a múlt pénteken nyújtotta be a Munka törvénykönyvének módosításáról szóló javaslatot, amelyet a parlament tegnapi döntése értelmében sürgőséggel tárgyalnak a szűkös határidő miatt. Eszerint a rendes szabadság legfeljebb negyedét lehet az esedékesség évét követően kiadni, de a csúsztatás csak akkor megengedett, ha kivételesen fontos gazdasági érdek indokolja. Utóbbi a törvénytervezet szerint a munkaszervezéstől független minden olyan körülmény, amely a teljes szabadság kiadása esetén a munkáltató gazdálkodását meghatározó módon hátrányosan befolyásolná. Ebbe a kategóriába belefér az is, ha a cégnek váratlan megrendelése érkezik - vélekedik Geiger Éva, a Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének szakértője.

A rendes szabadság negyedénél többet is át lehet tolni a következő évre a javaslat szerint, ha az a munkáltatót súlyosan érintő ok - például baleset, elemi csapás vagy súlyos kár - miatt szükséges. Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint a kivételes gazdasági érdek meghatározása még mindig nem felel meg az alkotmányossági elvárásoknak.

napi.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek