Petrétei hálás az együttműködő Kaczibának
Bene László országos főkapitány javaslatára, Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter előterjesztésére tegnap nyugállományú rendőr vezérőrnagyból nyugállományú rendőr altábornaggyá léptette elő Kacziba Antalt a köztársasági elnök.
Dátum: 2007-02-28 08:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73008
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:42:38.947835, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kacziba tagja volt a kormány által felkért Gönczöl-bizottságnak, amely néhány napja hozta nyilvánosságra jelentését: ebben gyakorlatilag a közélet összes szereplőjét bűnbaknak nyilvánították a tavaly őszi erőszakos eseményekért.
Az ORFK szóvivői irodájának közleménye rámutat, "Kacziba Antal a nyugállományba vonulása óta eltelt időszakban aktívan foglalkozott a rendészeti szakterülettel, rendszeresen publikált, és több tévéműsorban szerepelt szakértőként".
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője úgy vélte, az előléptetés még inkább igazolja azt a korábbi véleményüket, hogy a Gönczöl-bizottság politikailag elfogult jelentést tett le az asztalra, és láthatóan ezért a jelentésért nem maradt el a hála sem. Emlékeztetett, a Gönczöl-bizottság a kormány felkérésére, kormányhatározattal jött létre, és három tagja is kormányzati tisztségviselő volt.
Magyar Nemzet - fidesz.hu