Kihátrál az állam a szakorvosi képzésből?
Átalakítaná az Egészségügyi Minisztérium a szakorvosi, azaz rezidensképzést, s a jövőben csak a hiányszakmákra jelentkezőknek finanszírozná a képzési költségeit. Népszabadság információk.
Dátum: 2007-02-28 09:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73013
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:42:40.693404, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szakorvosi képzésre az orvosegyetem elvégzése után kerülnek a fiatalok, évente körülbelül 750-en orvosként, 150-en fogorvosként, 300-an pedig gyógyszerészként kerülnek így közalkalmazotti státusba.
A Népszabadság információja szerint a jövőben már csak a hiányszakmákra jelentkezők fizetését állná az állami költségvetés, további 50-100 rezidens a jelenlegi, amúgy is nagyon alacsony bér 50 százalékát biztosítanák átmeneti szabályként. A többiek magánzsebből kényszerülnének szakorvosi képzésük finanszírozására.
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint ez tragédiával érne föl, s emiatt még kevesebben választhatnák majd az orvosi hivatást.
MNO - fidesz.hu