Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Oroszország távolodik a demokráciától?

A Vlagyimir Putyin vezette ország eltávolodik a demokráciától, és a politikai folyamat, a lakosság, a pártok, és a választások konkrét irányítása felé mozdul el.


Dátum: 2007-02-28 10:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73022
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:42:43.871133, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az új amerikai Nemzeti Hírszerzési Igazgató, Mike McConnell a Washington Times-ban is említett szenátusi meghallgatáson az Oroszországgal kapcsolatos meglátásait is megosztotta a honatyákkal.

A kémfőnök szerint a jelek arra utalnak: a Vlagyimir Putyin vezette ország eltávolodik a demokráciától, és a politikai folyamat, a lakosság, a pártok, és a választások konkrét irányítása felé mozdul el.

Az igazgató arra is rámutatott, hogy Putyin "szélsőséges módon konzervatív" tanácsadókkal vette körül magát, akik gyanakvóan tekintenek az Egyesült Államokra. Michael Maples altábornagy, a Pentagon Védelmi Hírszerző Ügynökségének feje elmondta: 2006-ban Oroszország körülbelül 90 milliárd dollárt költött nemzetvédelemre, míg Kína 80-115 milliárdot.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek