Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

KDNP: Tegyük költséghatékonyabbá a 4-es metrót!

Demszky Gábor hiába kampányolt teljes hivatali ideje alatt a 4-es metró mellett, húsz év alatt sem sikerül felépítenie.


Dátum: 2007-02-28 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73026
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:42:45.248835, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Meg kell vizsgálni annak lehetőségét, hogy a metróépítés második ütemében a Baross tér és a Bosnyák tér közötti szakaszon villamosvonalakkal váltsák ki az eredeti tervet, viszont így az első ütemet Gazdagrétig meg lehetne hosszabbítani. Ezzel százezrek számára tennék könnyebbé a budapesti tömegközlekedésre való rácsatlakozást.

Napjainkra egyértelművé vált, hogy a 4-es metró később és drágábban épül meg minden eddigi számításnál. 2009. december 31. volt az építkezés megkezdésekor a határidő, de most már Gulyás László, a DBR Metróprojekt igazgatóságának vezetője is elismerte, hogy többhónapos késésre kell számítani. Demszky Gábor tehát hiába kampányolt teljes hivatali ideje alatt a 4-es metró mellett, húsz év alatt sem sikerül felépítenie.

Elrettentő példa lehet minden beruházás tervezője számára a költségek alakulása. Míg az 1998-as indulásnál 135 milliárd forinttal számoltak, addig a jelenleg hatályos metrótörvény már 264 milliárd forintban határozza meg a költségeket a kapcsolódó beruházások nélkül. Ma már a projektcég adatai alapján a költség 470 milliárd forint körül várható. Ez a főváros teljes évi költségvetésével egyenlő értékű.

A KDNP szerint ilyen drasztikus kiadás növekedés mellett mindenképpen meg kellene fontolni a gazdaságossági mutatók javítását. Ennek érdekében meg kell vizsgálni annak lehetőségét, hogy a metróépítés második ütemében a Baross tér és a Bosnyák tér közötti szakaszon villamosvonalakkal váltsák ki az eredeti tervet, viszont így az első ütemet Gazdagrétig meg lehetne hosszabbítani. Ezzel százezrek számára tennék könnyebbé a budapesti tömegközlekedésre való rácsatlakozást.

Budapest, 2007. február 28.

Dr. Bagdy Gábor

Fővárosi képviselő

Frakcióvezető (KDNP)

Kapcsolódó elemek