Lemondanak mentelmi jogukról a vasfüggönyt elbontó képviselők
A Fidesz február 2-i kordonbontása polgári engedetlenségi akció volt, amelynek fő célja az alkotmánysértő állapot megszüntetése és a jogszerű állapotok helyreállítása volt - mondta el Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője a fidesz.hu-nak.
Dátum: 2007-02-28 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73030
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:42:46.669101, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz álláspontja továbbra is az, hogy az akcióban részt vevő országgyűlési képviselők jogsértést nem követtek el - közölte a képviselő.
A politikus szólt arról is, hogy a Fidesz képviselői "természetesen" az ügyben induló valamennyi eljárást illetően lemondanak mentelmi jogukról, és tudomásul veszik a vizsgálatok végeredményét vagy az eljárások után hozott döntést.
A Népszabadság című lap tegnap arról adott hírt, hogy a kordonbontó képviselők ellen tett feljelentés alapján eljáró bíró a napokban végzéssel kereste meg a Legfőbb Ügyészséget, hogy tegye meg a mentelmi jog felfüggesztéséhez szükséges intézkedéseket. A képviselőknek eszerint majd garázdaság és rendzavarás szabálysértés miatt kell bíróság elé állnia.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság február 5-én amiatt jelentette föl "Orbán Viktort és 79 társát", mert a képviselők elbontották a Kossuth tér körül október 23-án felállított kordont.
fidesz.hu