Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kérdések Kóka Jánoshoz

Kóka János gazdasági miniszter budai házépítési ügyletének tisztességét kérdőjelezte meg a Fidelitas alelnöke. Ágh Péter több kérdésre is választ vár Kóka Jánostól.


Dátum: 2007-02-28 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73036
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:42:48.997587, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ágh elmondta azt is, hogy a Normafa 45. alatt található 4300 négyzetméteres telek 2000 augusztusáig az önkormányzaté volt, jelenleg a Rumed 2000 Ingatlanforgalmazó és Szolgáltató Kft tulajdonában áll, amely társaságnak Kóka János és felesége a tulajdonosa. Mint láthatjuk, a Rumed házat épít ezen a telken. Ez teljesen normális, ebben nincs is semmi különleges. Sok ezer alkalommal előfordult, hogy egy cég megvett az önkormányzattól egy telket és azt hasznosítja. De ami itt történt, az jól mutatja, hogy cselekszik az új arisztokrácia.

Nézzük tehát, hogy Budapest XII. kerületében a Normafa úton hogyan zajlott ez a történet. Kibogozhatatlan, korrupcióra lehetőséget biztosító ügyletek sorozatával találkozhatunk, melyek érdekes módon megint egy milliárdoshoz, megint a Gyurcsány kormány egyik tagjához kapcsolódnak - figyelmeztetett.

Ágh Péter kitért arra is, hogy normális esetben, ha az önkormányzat eladásra szán egy telket, akkor azt meghirdeti, megveszik, kifizetik vételárat és házat építenek rajta. De, ahogy Gyurcsány Ferenc összes ügyletében megtapasztalhattuk - hívta fel a figyelmet az országgyűlési politikus -, Kóka János esetében is ugyanaz a helyzet: trükkökkel, korrupcióra lehetőséget adó ügyletekkel találkozhatunk. Ez az új arisztokrácia egyik fő szokása - szögezte le.

Ezt a területet a B&D Irodatechnikai, kereskedelmi és szolgáltató Kft és annak akkori és jelenlegi tulajdonosa Boldizsár László közösen vette meg, ám a vételárat a R.A. Trade fizette ki. A földhivatal 2000. szeptember 25-én jegyezte be a két tulajdonost. Ágh Boldizsárról szólva elmondta, cégei korábban beszállítói voltak a korábban Kóka által tulajdonolt Elender Rt.-nek, mint az Elender Computer Kft szombathelyi részlegének. Boldizsár elmondta, hogy az Irodagépműszerészek Országos Ipartestületének elnökeként részt vesz a vizitdíj automaták üzembe állításában, szervizelésében. Boldizsár László más társaságok mellett Kóka János egykori tulajdonát képező Meditcom Kft-vel is tárgyalt az általuk üzemeltetett automaták szervizeléséről.

Ágh rámutatott arra is, hogy a tulajdoni lapból kiderül az is, hogy a telek két nappal a vásárlás után Boldizsártól már a Rumed tulajdonába kerül. Érdekesség, hogy a B&D egy napra vette fel a tevékenységi körébe az ingatlanügynöki tevékenységet, ám ezt még aznap törölték. A Rumed 2000. szeptember 25-én jön létre, 2 nappal később pedig már megveszi a telket.

"Négy év alatt be kellett volna építeni a telket, de az épületre használatbavételi engedély a mai napig nincs" - jelentette ki a fideszes országgyűlési képviselő, aki több kérdést is intézett Kóka Jánoshoz.

- Mivel nem történt meg a beépítés, kérdés, hogy megtörtént-e a 10 százalékos illeték késedelmi kamatokkal való befizetése, mely több 10 millió forintot tehet ki?

- Tehát most Kóka János házát, a Kóka tulajdonában álló cég építi. Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért nem az történik, mint egy normál ember esetében, azaz ha házat épít, akkor azt a saját nevén teszi?

- Vajon miért a tulajdonában álló cég építi? A választ könnyű megadni, ha ugyanis egy cég továbbértékesítési céllal épít egy ingatlant, akkor az áfát visszaigényelheti, a könyvében folyamatosan amortizálni tudja az ingatlant, amellyel pedig a társaság adózás előtti eredményét tudja csökkenteni. Kérdés tehát: Levonja-e Kóka János cége a folyamatban lévő építkezéshez kapcsolódó beszerzéseknél az áfát?

- A cég továbbértékesítésre, vagy saját használatra építi az ingatlant?

- Milyen adócsökkentő módon tartják a cég könyvében az ingatlant?

- Kóka János maga akar beköltözni a házba, vagy lízingelni akarja?

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek