Az asztalnál tárjuk fel valódi énünket
A "sebesség démona", "sebész", "gyűjtögető" - néhány azokból az étkező embertípusokból, amelyeket egy brit tanulmány ismertetett. "Az asztalnál akaratlanul is felfedjük valódi énünket" - mutatott rá a napokban Christine Webber pszichológus, miután több mint háromszáz gyermek és felnőtt étkezési szokásait tanulmányozta.
Dátum: 2002-12-18 15:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6688
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:56.681811, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Általánosságban elmondható, hogy a nők étkezés közben inkább tudat alatti kívánságaikat fejezik ki, míg a férfiak elsőrendű túlélési ösztönüket és territoriális igényeiket juttatják kifejezésre - véli a tudós hölgy. Nők számára az evés például gyakran a csábítás eszköze, főleg akkor, ha csak a villát használják. Az alkalomra leső nő ezzel szemben, amikor barátokkal étkezik együtt vendéglőben, okvetlenül kóstolni akar valaki másnak a tányérjáról is. Ez sokat elárul: az ilyen típusú nő az életben is mindenből akar egy keveset. Az anyáskodó típusú nők viszont főleg arra összpontosítanak, hogy másokat evés közben megfigyeljenek és ismételten meggyőződjenek róla, vajon nekik is ízlik-e az étel. Férfiaknál Webber megfigyelte többek közt a "gyűjtögető" típust: óriási adagokat halmoz fel a tányérján, és azután előre tartott alsó karjaival védi azt másoktól. A pszichológus ebből "sikeréhségre" következtet. A "sebész" viszont, ez a tartózkodó típus, minden egyes ételt gondosan feldarabol szájméretűre, majd elrendezi az egészet tányérján, mielőtt az első darabot a szájába venné.
Egészen másként viselkedik a gyakran tinédzserek körében található típus, a "sebesség démona". Ő mindent összekever, ami a tányérjára került és azután olyan gyorsan belapátolja az egészet, mintha napokon át éhezett volna. A legszívesebben az ujjait használja evéshez.
"Mondd meg nekem, hogy miként eszel, és én megmondom, ki vagy" - idézi a dpa Christine Webbert.
MTI fidesz.hu