Imakilenced Érsekújvárott
Februrár 25-én a felvidéki Érsekújvár városában folytatódott a Pázmaneum Társulás által meghirdetett Felvidéki Imakilenced. Immáron a 7. állomásához érkezett a 2006 augusztusában indított II. Imakilenced, amelyet a keresztény magyarság lelki megújulásáért tartanak a felvidéki magyar közösségekben.
Dátum: 2007-02-28 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73054
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:42:54.941383, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Minden hónapban más-más egyházközségben elmélkednek a katolikus hívek és lelkiatyáik a magyar szentek és hitvallók életéről. Az Imakilenced állomásai 2007-ben egyben a Szent Erzsébet-évhez is kapcsolódnak, hiszen ezúttal az ő korának magyar szentjeivel ismerkednek majd meg.
Az imatalálkozót Balogh Károly perbetei lelkipásztor egyháztörténeti előadása nyitotta meg, amely Árpád-házi Szent Kinga életszentségével ismertette meg a hallgatóságot és példájának ma is aktuális voltára hívta fel a figyelmet. A szentmise előtt Sárai Attila szímői plébános Szent Erzsébet imaórát tartott a Pázmaneum által nemrégiben kiadott Kilenced Árpád-házi Szent Erzsébethez c. imafüzetből. Végezetül közös imát mondtak el a kommunizmus áldozataiért az aznapra eső emléknapon.
Az ünnepi szentmisét Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök atya mutatta be 22 oltártestvérével egyetemben. A szentbeszédben a főpásztor kidomborította a nagyböjti lelki megújulás szükségességét, amelynek az egyén, a család, a nemzet és az Egyház életében is meg kell valósulnia. Figyelmeztette a híveket, hogy a keresztény embernek hiteles tanúságot kell tennie hite mellett minden élethelyzetben. Buzdította a zarándokokat, hogy továbbra is imádkozzanak magyar népünkért és tartsanak ki őseik hitében, átadva azt a jövő nemzedéknek. Felhívta a jelenlévők figyelmét a keresztény Európa fontosságára, amelynek a mai korban nem tulajdonítanak szerepet a felelős vezetők. Majd nagyböjti gondolatait tárta a hívek elé a püspök atya, melyekben elmélyedve és megfontolva azokat mindenkinek hasznára válhatnak.
A szentmise végén Gyurcso Zoltán, érsekújvári lelkiatya megköszönte Spányi püspök atya buzdítását, majd kihirdetésre került az Imakilenced következő állomása, amelynek márciusban a csallóközi Lég egyházközsége ad otthont.
Pázmaneum