Kasza: Nem tudni, mennyi pénz jut a vajdasági kisebbségeknek
Még nem tudható, hogy pontosan mennyi pénz jut a Vajdaságnak a határon túli kisebbségeknek szánt budapesti támogatásból - jelentette ki szerdai szabadkai sajtóértekezletén Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke.
Dátum: 2007-02-28 18:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73070
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:00.204056, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A legnagyobb délvidéki magyar politikai szerveződés vezetője a Szülőföld Alap Regionális Egyeztető Fórumának első, kedden Budapesten megtartott üléséről számolt be, amelyen a 2007. évi támogatás százalékos elosztásáról volt szó, s elmondta, hogy a Vajdaságnak és Kárpátaljának más térségekénél jelentősebb pénzeszközök jutnak, mivel a területükön élő magyarság egyhamar nem számíthat az európai támogatási rendszerre. Vajdaság a rendelkezésre álló eszközök 22 százalékát kapja.
Egyelőre nem tudni, hogy ez pontosan mennyi pénzt jelent - pénzeszközök pályázat útján kerülnek kiosztásra. Kasza József szerint a pénz mintegy 50 százalékát oktatásra, szak- és felnőttképzésre, a másik 50 százalékát pedig a kultúrára, az egyházakra, a médiára, informatikai fejlesztésekre és az ifjúságra kívánják elkölteni. Az oktatáson kívül prioritást élvez majd a magyar nyelvű média. A VMSZ elnöke kiemelte, hogy mindenképpen biztosítani kell az egész napos magyar nyelvű rádió- és televíziós műsor sugárzását.
MTI - fidesz.hu