Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A KDNP őszinte együttérzését fejezi ki Szabó Zoltánnak

Minden bizonnyal nehéz feldolgozni, hogy az emberek elől eltitkolni szándékozott, a magyar nemzet érdekével ellentétes kormányzati elképzelés - megkockáztatjuk cselekvési terv -, idő előtt napvilágra került - áll a KDNP közleményében.


Dátum: 2007-02-28 18:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:00.854937, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Kereszténydemokrata Néppárt őszinte együttérzését fejezi ki Szabó Zoltánnak, minden bizonnyal nehéz feldolgozni, hogy az emberek elől eltitkolni szándékozott, a magyar nemzet érdekével ellentétes kormányzati elképzelés - megkockáztatjuk cselekvési terv -, idő előtt napvilágra került. Bizonyára ennek tudható be, hogy a Képviselő Úr napok óta ismételgeti mániákus megállapításait a népesedéspolitikával kapcsolatosan, s a maga zárt világába a tényeket beengedni képtelen.

Vajon mi más lenne a magyarázat arra, hogy Szabó Zoltán két, demográfiával foglalkozó anyag összehasonlításakor nem tesz különbséget a kereskedelmi forgalomban is kapható tanulmány, valamint a "10 évig nem nyilvános "előterjesztés a kormány részére" megjelölés között, következetesen nem beszél arról, hogy a határon túli magyarok és az ázsiaiak betelepítése két teljesen eltérő út a migrációs stratégiában. Az első anyanyelvi, honfitársi kapcsolatot jelent, azonos kulturális gyökerekkel, azonos történelemmel, míg az utóbbi két egymástól teljesen különböző kultúra összeütközését, értelmetlen, feszültségekkel teli következményeit hordozza magában.

A Kereszténydemokrata Néppártnak, mint felelős politikai erőnek a dokumentum nyilvánosságra hozatalával nem csak célja, hanem kötelessége is, hogy a demográfiai adatok tükrében értelmes vitát kezdeményezzen a magyar nemzet jövőjéről, amibe nem csak a születésszám, a várható élettartam, de az a kulturális miliő is beletartozik, amelyben ez a jövendő megvalósul. Ázsiai migránsokkal, vagy nélkülük. Határon túli magyar honfitársainkkal, vagy nélkülük. Erről azonban nem dönthetnek magukat kiválasztottnak képzelő, hazugságaikkal minden politikai legitimitásukat elvesztett kevesek egy lefüggönyözött szobában. Erről csak a magyar nemzet dönthet.

Mégpedig az információk birtokában. Ezt az esélyt adta meg a Kereszténydemokrata Néppárt vezetője, amikor az inkriminált dokumentumot nyilvánosságra hozta.

Végezetül arra kérjük Szabó Zoltánt, hogy - bár a Tízparancsolatban tételesen nem szerepel - ne hazudjon, s ha lehet, a Hegyi beszédet egyáltalán ne emlegesse. Az ugyanis az ő szájából már önmagában blaszfémia.

A Kereszténydemokrata Néppárt

Országgyűlési Képviselőcsoportja

OS - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek