Névtelen adományt fogadott el az MDF
Ismétlődő gazdálkodási szabálytalanságokat tárt fel a Magyar Demokrata Fórumnál egy számvevőszéki jelentés.
Dátum: 2007-02-28 20:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73073
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:01.213533, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jelentés szerint az MDF a párttörvény rendelkezése ellenére név nélkül fogadott el egy 1,3 millió forintos adományt, ezért az Állami Számvevőszék arra kérte a pénzügyminisztert, hogy az ellenzéki párt idei állami támogatását ekkora összeggel csökkentse.
A szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy több jogszabályt is megsértett az MDF, amikor 2005-ben egyesült a Magyar Demokrata Néppárttal.
Az Állami Számvevőszék szerint a demokrata fórum könyvelése több ponton nem felelt meg a számviteli törvény egyes előírásainak.
Kovács Árpád, a hivatal elnöke felszólította Dávid Ibolyát, az MDF elnökét, hogy intézkedjen a törvényes állapot helyreállításáról.
inforadio.hu - MTI