Az USA kizárja a párbeszédet Iránnal és Szíriával
A Fehér Ház kizárta annak lehetőségét, hogy a március 10-i nemzetközi Irak-konferencián kétoldalú párbeszédet folytasson Iránnal és Szíriával.
Dátum: 2007-03-01 09:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73085
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:05.072907, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tony Snow fehér házi szóvivő szerdán tartott sajtóértekezletén leszögezte, hogy nem változott az amerikai kormányzat Irán- és Szíria-politikája. Megerősítette, hogy amíg két ország nem tesz eleget az Egyesült Államok által támasztott követelményeknek, szóba sem jöhet a kétoldalú tárgyalás. Az Egyesült Államokban sokan úgy értelmezték azt a tényt, hogy a konferencián részt vesz az Egyesült Államok is, noha Irán és Szíria is meghívást kapott, hogy Washington szakít eddigi elutasító politikájával. Tony Snow aláhúzta: nincs szakadás az amerikai diplomáciában, nincs semmi olyan, amelyet egyesek egy regionális tanácskozáson való amerikai részvételre hivatkozva politikai változásnak neveznek. Hozzátette, nem ez a konferencia nyújt alkalmat arra, hogy módosítsák a diplomáciai körképet. Az amerikai külügyminisztérium lehetségesnek nevezte a közvetlen eszmecserét Irán és Szíria képviselőivel, azzal a kitétellel, hogy szigorúan Irakkal kapcsolatos kérdésekről tárgyalhatnak.
MTI - fidesz.hu