Hat hónap maradt a győzelemre Irakban?
Hat hónap maradt az amerikai csapatoknak a győzelemre Irakban, ha nem érik el, akkor esetleg a vietnamihoz hasonló gyors, rendezetlen kivonulást kell végrehajtaniuk - így vélekedik a szövetséges erők parancsnoka, David Petraeus tábornok mögött működő katonai agytröszt.
Dátum: 2007-03-01 10:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73093
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:07.770080, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A George Bush elnök által január 10-én meghirdetett új biztonsági terv keretében nagyjából fél év áll rendelkezésre ahhoz, hogy a 21 500 fős csapatnöveléssel javítsanak a közbiztonságon Bagdadban és al-Anbár tartományban. Ez szükséges ahhoz, hogy az iraki kormány időt és teret nyerve egy nemzeti megbékélési folyamatban együttműködésre bírja az egymással szembenálló síita, szunnita és kurd népcsoportokat - közölte a huffingtonpost hírportál szerint a "bagdadi agytrösztként" ismert szakértő gárda, amely tapasztalt veterán főtisztekből áll, és a szövetséges haderő parancsnoki tisztét három hete átvevő David Petraeus tábornokot látja el tanácsokkal.
Az elit tanácsadó csoport - amely a bagdadi amerikai nagykövetség melletti úgynevezett zöld zónában, egy jól védett főhadiszálláson tartja tanácskozásait - tisztában van azzal, hogy a csapatok versenyt futnak az idővel. Becslésük szerint ha a szeptember első hétfőjére eső Labor Day amerikai ünnepig nem érnek el számottevő haladást, az csak olaj lesz a washingtoni tűzre, vagyis a csapatkivonásról folyó vitára; Bush elnök nem harcolhat tovább a kongresszussal és fokozatos kivonás elrendelésére kényszerülhet.
A bagdadi agytröszt szerint Petraeus tábornoknak és az iraki erőknek egy sor kihívást kell leküzdeniük annak érdekében, hogy megelőzzék ősszel a B-terv, a kivonás elrendelését. Ezek között a legfontosabbak: nincs elég katona a műveletek végrehajtásához, nem egységes a nemzetközi koalíció, a brit csapatkivonás a déli országrészben az erőszak növekedését vonhatja maga után, az áldozatok növekedésével csökkenhet a katonák morálja, végül elenyészhet a washingtoni szándék a háború folytatására.
A legfőbb gondot a katonai agytröszt szerint az okozza, hogy még a beígért 21 500 fős növeléssel sem lesz igazából elegendő katona a biztonsági műveletek végrehajtásához. Az ideális bagdadi katonai létszám 120 ezer fő volna - a legveszélyeztetettebb körzetekben minden 50 civil lakosra egy katona kellene, hogy jusson -, ettől azonban távol állnak. A emberhiány vidéken még égetőbb. Petraeusnak gondot fog okozni: a brit és várhatóan más országbeli egységek távozása még azelőtt dezintegrálja az erőket, hogy azok ismét magukhoz ragadhatnák a kezdeményezést.
A szövetséges erők morálja mindeddig szinte töretlen volt, de problémát jelenthet, hogy a biztonsági akciók előrehaladtával az áldozatok szaporodni fognak és a katonák harci kedve csökkenhet. Ezt idézik elő a washingtoni politikai viták is. Petraeus parancsnoknak már most fejfájást okoz az is, hogy bár előrelépés történt az olajkincs megosztásáról szóló új iraki törvényt illetően, a bagdadi kormány nem tesz meg mindent a nemzeti megbékélés érdekében.
A katonai tanácsadók persze leginkább attól tartanak, hogy a Washingtonból érkező politika támogatás éppen akkor fog elporladni, amikor a csapatok esetleg áttörést érnek el a biztonság terén. Mint egy szakértő rámutatott, pontosan ez történt a vietnami háború utolsó évében. A szakértők értékelése szerint az új iraki biztonsági művelet még annyira az elején tart, hogy korai a siker esélyeit latolgatni, bár a legelső jelentések biztatóak.
MTI - fidesz.hu