Március 15-én is lőhetnek gumilövedékkel
Már nincs lehetőség arra, hogy az Országgyűlés március 15-ig törölje a legálisan alkalmazható rendőri eszközök közül a gumilövedéket - mutat rá Répássy Róbert és Balog Zoltán közleményében.
Dátum: 2007-03-01 10:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73095
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:08.435652, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Házbizottság ma reggeli ülésén az MSZP nem járult hozzá a Házszabálytól való eltéréshez. Ez azt jelenti, hogy az Országgyűlés hétfőn nem kezdheti meg a rendőrségi törvény általunk javasolt módosításának vitáját, így március 15-ig nincs lehetőség arra, hogy a legálisan alkalmazható rendőri eszközök közül töröljük a gumilövedéket. Emlékezetes: a gumilövedék betiltását az Európai Unió Bizottságának alelnöke, Franco Frattini is szorgalmazta közelmúltbeli Magyarországi látogatásán, a rendőri azonosító jelvények viselésén kívül.
A törvénymódosítási javaslat elfogadását továbbra is fontosnak tartjuk. Egyben felszólítjuk a kormányt, hogy hagyjon fel a félelemkeltéssel, hagyjon fel a gyülekezési szabadság korlátozásával.
Gyurcsány Ferenc figyelmét pedig arra hívjuk fel, hogy - ahogy szeptember 18-án, az MTV-nél történt események kapcsán tette - most is utasítsa a rendőrséget, ezúttal arra, hogy az uniós ajánlásnak megfelelően mellőzzék a gumilövedék használatát.
Répássy Róbert
frakcióvezető-helyettes
Balog Zoltán
Az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke