Plusz két fok után elszabadul a földi pokol
Meg kell akadályozni, hogy a Földön a hőmérséklet-emelkedése átlépje a 2 Celsius fokos határt, amely fölött kipusztulnak az őserdők és az északi-féltekén is ózonlyuk keletkezhet - állapította meg az ENSZ legújabb jelentése, amely konkrét klímamegőrző intézkedésekre tesz javaslatot.
Dátum: 2007-03-01 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73102
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:10.564774, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A dokumentum magyarországi bemutatása után a tanulmány elkészítésében közreműködő Diána Ürge-Vorsatz az InfoRádiónak elmondta: nagyon fontos az iparosodás előtti értékhez képest maximum kétfokos melegedés megcélzása, mert ellenkező esetben visszafordíthatatlan folyamatokat indíthatunk el: például kihalhatnak az őserdők és új ózonlyuk keletkezhet.
A nagyobb melegedés megelőzéséhez azonnal cselekedni kell, mert három fokos melegedés már elviselhetetlen gazdasági és szociális terheket okozna - hangsúlyozta a szakember.
Diána Ürge-Vorsatz kiemelte: szükség van az energiahatékonyság növelésére, és el kell érni, hogy az energiatermelés ne bocsásson ki annyi szén-dioxidot, illetve hosszú távon meg kell teremteni a gáz tárolásának feltételeit.
A bizottsági jelentés szerint Magyarország az egyik legsérülékenyebb ország, a káros hatások sokkal erőteljesebben jelentkeznek. Egyre több időjárással kapcsolatos katasztrófa következhet majd be, gyakoribbá válhatnak például a hőhullámok is - tette hozzá.
A szakértő aláhúzta: ez egy globális probléma, de nekünk is cselekednünk kell, mert mi is szenvedni fogunk, és az először lépők tudják kihasználni leginkább az új lehetőségeket.
inforadio.hu - fidesz.hu