Debrecen központú kistérség létrehozását kezdeményezik
Debrecen központú, többcélú kistérségi társulás létrehozását kezdeményezi hat további hajdú-bihari településsel a cívisváros önkormányzata; az erről szóló határozatot csütörtökön rendkívüli ülésén egyhangúlag fogadta el a közgyűlés.
Dátum: 2007-03-01 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73103
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:10.908931, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az előterjesztő Kósa Lajos polgármester emlékeztetett rá, hogy a többcélú kistérségi társulásról szóló törvény szerint a fővároson kívül egyedül Debrecennek nem volt lehetősége ilyen tömörülés létrehozására. A polgármester szerint 2,5 éve folyik erről a vita, orvoslását először Medgyessy Péter volt miniszterelnök, majd utána Lamperth Mónika területfejlesztési miniszter is megígérte, de nem történt semmi. Most azonban a választásokat követő hat hónapon belül kezdeményezhetik új kistérség kialakításával az úgynevezett kistérségi lehatárolás megváltoztatását, s Debrecen ezzel kíván élni.
Kósa Lajos tájékoztatta a közgyűlést arról, hogy a képviselő-testületek döntése nyomán Derecske, Kónyár, Mikepércs, Nádudvar, Nagyhegyes és Sáránd csatlakozik az új debreceni kistérséghez. Ezzel egyidejűleg az érintett képviselő-testületek kezdeményezik négy korábbi, hajdú-bihari kistérség területbeosztásának módosítását. Kósa Lajos tájékoztatása szerint az új kistérség a II. Nemzeti Fejlesztési Terv forrásaiból 3-3,5 milliárd forintos olyan fejlesztési forrást tud megszerezni, amire korábban nem lett volna lehetősége.
Az együttműködést elsősorban oktatás és nevelés, a szociális ellátás, az egészségügyi ellátás, a család-, a gyermek- és az ifjúságvédelem, valamint a területfejlesztés terén szeretnék kialakítani. A csütörtöki közgyűlésen bár a szocialisták és a szabad demokraták kifogásolták, hogy csak előző nap este kaptak értesítést a rendkívüli közgyűlésről, s a téma megért volna komolyabb előkészítést, a kistérség létrehozásának kezdeményezését a jelenlevő 45 képviselő egyhangúlag megszavazta.
MTI - fidesz.hu