A békési települések számára hátrányos a belvízrendezés szabályozása
Számos Békés megyei település számára hátrányos a belvízrendezés ez évi szabályozása - erről Erdős Norbert fideszes országgyűlési képviselő beszélt csütörtöki békési sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2007-03-01 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73114
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:14.275927, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A bel- és árvíz által fokozottan veszélyeztetett Békés megyei települések megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy a költségvetési törvény belvízrendezéssel foglalkozó melléklete szerint 2007-ben csak azok a Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyei városok pályázhatnak belterületi belvízrendezésre, melyek tengerszint feletti magassága nem haladja meg a 85 métert" - mondta a politikus.
Kifejtette: a hivatalos indoklás szerint a belvíz szempontjából a legmélyebben fekvő települések a legveszélyeztetettebbek, ugyanakkor a szakemberek egyöntetű véleménye szerint a belvíz kialakulása és a tengerszint feletti magasság között nincs szoros összefüggés. A belvíz a talajban történő vízmozgás és nyomáskülönbség, illetve komoly mértékű csapadék hatására alakulhat ki, függetlenül a magasságtól.
Erdős Norbert közlése szerint az Alföld átlagos magassága 108,5 méter, míg Békés megye 90 méter tengerszint feletti átlagos magasságon fekszik, így a fenti kritérium valószínűleg számos várost érint hátrányosan, nem is beszélve a kistelepülésekről, melyek eleve ki vannak zárva a pályázati lehetőségből.
MTI - fidesz.hu