A demográfiai helyzetről tárgyaltak a parlamenti pártok
A parlamenti pártok képviselői konkrét lépésekről nem, ám a követendő irányvonalról megállapodtak azon az ötpárti egyeztetésen, ahol Magyarország demográfiai helyzete volt a téma. Erről az egyeztetést követően a pártok képviselői beszéltek csütörtökön Budapesten.
Dátum: 2007-03-01 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73121
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:16.477036, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A házigazda Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP), az MSZP, az SZDSZ, a Fidesz és az MDF képviselői elmondták: konkrét jogalkotási lépésekről nem volt szó a találkozón, ám arról megállapodtak, hogy a részletkérdésekről folytatják az egyeztetéseket. A megbeszélésen nagy hangsúlyt kapott a családtámogatási rendszer, foglalkoztak a gyermekes anyák foglalkoztatásának lehetőségeivel, valamint kitértek a nők esélyegyenlőségi kérdéseire. A korábban a KDNP által szorgalmazott családi adózás lehetősége most nem került szóba.
Harrach Péter, a KDNP országgyűlési képviselője közölte: kiemelten foglalkoztak azzal, hogy a nőknek lehetősége legyen választani a hivatás vagy az anyagág között, illetve - s ez van nagy számban - legyen lehetőség e kettőre együtt is. Mint a politikus mondta, ehhez a nők munkaerőpiaci helyzetét kell javítani, amihez "nagyon sok foglalkoztatáspolitikai módosításra" van szükség. Ezek közül kiemelte az atipikus foglalkoztatási formák elterjesztését, támogatását.
László Tamás (Fidesz) úgy vélte, az elmúlt időszak intézkedései negatív módon hatottak családok életére, s így a demográfiai helyzetre. Szerinte az egyes intézkedéseket a családok életciklusaihoz kellene igazítani, s a társadalomnak a gyermeknevelést el kell ismerni, hiszen ez - mint mondta - nehéz munka. Arra figyelmeztetett: a legnehezebb helyzetben a 25-35 év közötti fiatalok vannak, hiszen ebben az életszakaszban egyszerre kell megalapozniuk karrierjüket, otthont teremteni és családot alapítani. Most az egymásutániság jellemző e téren, ám fontos lenne e három fontos elem egyidejű megvalósításának támogatása.
A csütörtöki egyeztetés annak az SZDSZ által kezdeményezett ötpárti megbeszélés sorozatnak a része volt, amelynek első két találkozóján a versenyképesség és a közélet tisztasága volt a téma. A következő időszakban a társadalmi igazságosság, valamint az állam szerepe, a szolgáltató állam kerül a megbeszélések középpontjába.
MTI - fidesz.hu