Veres újabb hazugsága
A kormány továbbra sem tud elszámolni a Budapest Airport értékesítéséből származó bevétel jelentős részével - mondta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2007-03-01 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73126
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:18.147532, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatón a pénzügyminiszter Orbán Viktorral szemben azt állította, hogy a Budapest Airport eladásából származó bevételt a kormány az államadósság csökkentésére fordította.
A Fidesz elnöke korábban ugyanis azt mondta, hogy a vállalat privatizációja során befolyt több mint 400 milliárd forint eltűnt, és nem az államadósság törlesztésére fordították.
Cser-Palkovics András a pénzügyminiszter kijelentését a kormány egyik "újabb hazugságának" nevezve az Állami Számvevőszék elnökét idézte: "a Budapest Airport eladásából befolyt 400 milliárdos összegnek csak a felét fordították hosszú távú fejlesztésre, a másik fele a folyó állami kiadásokra ment el, ahelyett, hogy ezzel az államadósságot csökkentette volna a kormány."
fidesz.hu