Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

El a kezekkel Schmitt Páltól! - nyílt levél a MOB-elnök mellett

Huszonöt volt válogatott röplabdázó - El a kezekkel Schmitt Páltól! címmel - nyílt levélben állt ki a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke mellett, egyben felszólította Körösfői Lászlót, hogy "mondjon le minden sportban betöltött megbízatásáról".


Dátum: 2007-03-01 17:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73140
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:22.675954, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fővárosi Bíróság Körösfői László beadványa alapján kedden első fokon megsemmisítette a MOB szeptemberi rendkívüli közgyűlésén született határozatot, amely megerősítette elnöki tisztségében Schmitt Pált.

Az aláírók úgy vélik, Körösfőinek - a Magyar Röplabda Szövetség elnökhelyettesének - saját sportága megmentésén kellene fáradoznia Schmitt támadása helyett. Kiemelik, hogy éppen az ő elnöksége alatt került kilátástalan helyzetbe a röplabda, szűnt meg számtalan klub.

A Klub Elnökök Klubja az üggyel kapcsolatban összefogásra hívja a magyar olimpiai mozgalomban érdekelt egyesületek vezetőit, edzőit, sportolóit, mert szerintük "a pekingi nyári olimpiát megelőző másfél évvel mindenki számára a sikeres felkészülés, a kvalifikációk megszerzése legyen a legfontosabb".

HírTV - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek