A győri jobboldal ellenzi az iparűzési adó és a viteldíj emelését
A helyi adó és a tömegközlekedési díj emelését sem szavazza meg a győri közgyűlés jobboldali frakciója a várost irányító testület csütörtöki ülésén. Indokaikat a képviselők szerdán sajtótájékoztatón ismertették.
Dátum: 2002-12-19 10:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6697
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:59.184177, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A győri közgyűlés Fidesz-MDF-MKDSZ frakciójának a helyi autóbuszjáratokkal kapcsolatos álláspontját Kalmár Ákos képviselő ismertette.
Elmondta, hogy meg kell változtatni az önkormányzat és a Kisalföld Volán közti kapcsolat évtizedes formáját. Mivel a városnak nincs tulajdonrésze a közlekedési vállalatban, a képviselőknek nincs kellő rálátásuk annak gazdálkodására, indokolta a véleményt Kalmár, aki úgy véli, az állami cég várható privatizációja miatt is lényeges, hogy a város részesedést szerezzen az állami társaságból. Ezért szükségesnek tartja, hogy ez ügyben a városvezetés kezdeményezzen tárgyalásokat az ÁPV Rt.-vel.
- A város ne feltartott kézzel menjen az unióba - hangoztatta Dézsi Csaba András frakcióvezető a helyi iparűzési adóról szóló rendelettervezetre vonatkozóan. Javaslata szerint ugyanis a kis- és középvállalkozások védelme érdekében 2007. december 31-ig kellene biztosítani azok adómentességét és a határt nem 6, hanem 8 millió forintos adóalapnál kellene meghúzni. Az uniós jogharmonizáció szerint ugyanis hazánk csatlakozása után ezt a kedvezményt csak már érvényben lévő, határozott időre vonatkozó helyi rendelettel lehet biztosítani. A politikus megemlítette azt is, hogy az úgynevezett lefölözés, vagyis a városi bevételek egy részének állami elvonása korábban nem érintette Győrt, ez a jelenlegi kormány döntésének eredménye.
Dézsi fontosnak tartja a Tihanyi Árpád úti aluljáró mielőbbi kialakítását, ezért fájlalja, hogy a város jövő évi költségvetés-tervezete erre vonatkozóan nem jelöl meg pályázati önrészt.
Szó esett még a tájékoztatón arról, hogy az önkormányzat működésének finanszírozási hiányosságai miatt a dologi kiadások csökkentése elengedhetetlen.
Antal Imre pedig, mint közrendvédelmi tanácsnok, ismertette javaslatát, mely szerint a közbiztonság ünnepek alatti megőrzése érdekében 500 ezer forinttal kell kiegészíteni a rendőrségnek a közterületi jelenlét miatt adott támogatást. Ugyanis elfogyott a város által e célra idén biztosított 15 millió forint.
Kisalföld online