Nyugalomra szólított fel a koszovói elnök
Nyugalomra szólította fel honfitársait Fatmir Sejdiu koszovói elnök csütörtökön, két nappal a Koszovó államjogi státusáról szóló Ahtisaari-terv ellen Pristinába összehívott tiltakozás előtt. MTI tudósítás.
Dátum: 2007-03-02 07:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73150
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:25.806653, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Televíziós üzenetében Fatmir Sejdiu hangsúlyozta, hogy az erőszak minden formája komolyan veszélyezteti a Koszovó függetlenségéhez vezető folyamatot. "Aki az erőszak politikai célokból történő alkalmazását tervezi... országunk függetlensége és boldogulása ellen dolgozik" - mondta a koszovói elnök, hozzátéve, hogy ezzel minden koszovói polgárnak tisztában kell lennie.
Az Önrendelkezés nevű koszovói ifjúsági szervezet szombatra hirdetett meg tiltakozó tüntetést. A szervezet ellenzi a Martti Ahtisaari volt finn elnök, az ENSZ főtitkárának koszovói megbízottja által kidolgozott rendezési tervet, és függetlenséget követel Koszovónak anélkül, hogy erről tárgyalnának Szerbiával.
A február elején nyilvánosságra hozott Ahtisaari-terv egyfajta - meghatározatlan ideig az Európai Unió által irányított nemzetközi misszió ellenőrzése alatt - szuverenitást kínál a Szerbiához tartozó, 90 százalékban albánok lakta tartománynak, de a függetlenség szó nem szerepel a javaslattervezetben.
Koszovó vezetői elfogadták, Szerbia viszont elutasítja a tervet. Mindazonáltal Koszovóban sokakat feldühített, hogy az Ahtisaari-terv erős európai felügyeletet és a százezres koszovói szerb kisebbségnek jelentős önigazgatási jogokat irányzott elő. A terv ellen február 10-én tartott pristinai tüntetés erőszakba fulladt, a rendőrség és a tiltakozók összecsapásában két ember életét vesztette.
MTI - fidesz.hu