Megint gyanúsított a pénzváltó
Vádjavaslatot nyújtott be a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) E. A. Hasszan és két magyar társával szemben jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt - tájékoztatta lapunkat az NNI pénzmosás elleni osztályának vezetője, Bereczki Zoltán alezredes. A Magyar Nemzet írása.
Dátum: 2007-03-02 07:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73151
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:26.185776, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nyomozóiroda szerint a szír állampolgárságú férfi három bankszámlájára csaknem másfél milliárd forint jogosulatlan összeg került, amit az arab férfi készpénzben fölvett.
A Magyar Nemzet úgy tudja, az El Abed Hasszan elleni vizsgálat korábban a K&H-ügy része volt, de a fent közölt bűncselekmény nyomozását elkülönítették.
2000-ben Hasszan bankszámlájára került egy 112 millió fortinos tétel is, amelyet a fővárosi, X. kerületi önkormányzat megbízásából a K&H Equitiesnél akkor eljáró Kulcsár Attila jogcím nélkül utalt át.
Magyar Nemzet - fidesz.hu