Kurdok, mint államalkotók Törökországban?
A héten három nyilatkozat is felborzolta a nacionalista körök kedélyeit Törökországban, szóba hozva a kurd kisebbség státusának, mi több, esetleges államalkotó szerepének a kérdését. MTI tudósítás.
Dátum: 2007-03-02 09:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73159
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:28.693615, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kellemetlen mondatok sorát a hét elején az észak-iraki kurd autonóm terület elnöke nyitotta meg. Maszud Barzani a török NTV hírtelevíziónak adott interjúban kijelentette: a szomszédos Iránnak és Törökországnak végre meg kellene barátkoznia "a térségben élő 40 millió kurd" függetlenségének a gondolatával. Éber megfigyelők rögtön kiszámolták, hogy Barzani ebbe már belekalkulálta a török földön élő mintegy 18 millió kurdot is... (A népcsoport négy ország: Irak, Irán, Szíria és Törökország területén szétszórva él.)
Barzani után az amerikai külügyminiszter lépett bele a zsíros bödönbe, amikor egy nyilatkozatában a "Kurdisztán és Törökország határán" tevékenykedő PKK terrorszervezet akcióiról beszélt. Majd őt követte csütörtökön egy volt török államfő. Kenan Evren felszította a kurd konfliktusról zajló vita lángjait, amidőn Törökország szövetségi berendezkedésű állammá történő átalakítását ecsetelte.
A 90 éves ex-tábornok, aki az 1980. szeptemberi katonai államcsíny után kilenc évig volt köztársasági elnök, felháborodást keltett szavaival a török nacionalisták körében. Utóbbiak még aznap Evren emlékezetébe idézték a török alkotmány sérthetetlen alapelveit: "A török állam oszthatatlan egész. Nyelve a török, a fővárosa Ankara".
A volt államfő kijelentései által keltett felháborodást csak akkor lehet megérteni, ha figyelembe vesszük, hogy Törökországban bárki, aki csak hangosan gondolkodni mer egy "föderációról" vagy az ország "felosztásáról", nyomban a kurd szeparatistákkal kerül egy kalap alá. Ezzel pedig az a veszély fenyegeti, hogy őt is terroristának minősítik. Evren helyében bárki más börtönbe kerülne ilyen kijelentés nyomán - vélekedtek török kommentátorok.
Az egykori államelnök szeme előtt olyan Törökország lebeg, amely nyolc szövetségi tartományból áll. Meggyőződése, hogy a fejlődés útja végül oda fog vezetni. "Máskülönben soha nem lesz belső béke hazánkban" - tette hozzá. Ennek okát abban látja, hogy a 81 tartomány roppant nehezen irányítható Ankarából. Ez a kérdés már elnöksége éveiben is sok álmatlan éjszakát okozott neki - vallotta meg a Hürriyetnek adott interjúban.
Hogy milyen érzékenyen reagál Törökország a "kurd veszélyre" a határokon belül és azokon túl, azt jól mutatták az amerikai külügyminiszter pár nappal ezelőtt elhangzott szavai. Irakkal összefüggésben Condoleezza Rice olyan terrorista szervezetként beszélt a Kurdisztáni Munkáspártról (PKK), amely "Kurdisztán és Törökország" határa mentén tevékenykedik. "A velünk szomszédos országot Iraknak hívják - tiltakozott nyomban Cemil Cicek igazságügyi miniszter -, és rajta kívül senki mást nem ismerünk el!" Az Irakkal kapcsolatos török politika deklarált célja, hogy megakadályozza egy független kurd állam létrejöttét a szomszédos Irak északi részén.
Hogy ezt a veszélyt miként lehet elhárítani, arról viszont megoszlanak a kormány és a hadsereg nézetei. Azok után, hogy Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök februárban szorosabb kapcsolatokat szorgalmazott az észak-iraki kurd vezetőkkel, Yasar Büyükanit vezérkari főnök nyomban kontrázott. "Azokkal, akik támogatják a PKK-t, nincs miről beszélni" - hangsúlyozta a nagyhatalmú hadsereg első számú katonai vezetője. Jóllehet a nemzetbiztonsági tanács elfogadta azt a közös megfogalmazást, miszerint "fokozni kell az Irakból kiinduló terrorveszély leküzdését célzó politikai és diplomáciai erőfeszítéseket", e kényes biztonsági kérdésben továbbra is feszültség uralkodik a katonai vezetés és a kormány között.
MTI - fidesz.hu