Pethő Iván Kókát akarja
Alkalmasabb elnöknek tartja, ezért Kóka Jánost támogatja az SZDSZ tisztújításán Pető Iván. Az SZDSZ ügyvivője az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a kisebbik kormánypártot nem érinti a miniszterelnöki kabinet felállítása és a kormányszóvivő-váltás sem.
Dátum: 2007-03-02 09:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73160
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:28.996448, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kóka Jánost támogatja, mert őt tartja alkalmasabb pártelnöknek Pető Iván. Az SZDSZ ügyvivője kiemelte: fontosnak tartja, hogy egy politikus kritikusan, önreflexíven tekintsen magára, és vegye figyelembe mások véleményét. Ezek a tulajdonságok Pető Iván véleménye szerint Kóka Jánosban megvannak, míg Fodor Gáborban kevésbé.
Az elnöknek meg kell jelenítenie a pártot, és Fodor Gábor a nagyobb politikai múltjával ezen a téren előnyben van, de el is kell tudni vezetni egy pártot, ami intenzív, napi nyolc óránál többet igénylő feladat, és ezt Kóka János jobban el tudná látni - mondta az SZDSZ ügyvivője.
Ifo Rádió - fidesz.hu