Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erősödik az elnyomás Kubában

Raul Rivero kubai ellenzéki költő szerint erősödik az elnyomás Kubában azóta, hogy a beteg Fidel Castro elnök tavaly nyáron ideiglenesen átadta a hatalmat öccsének, Raúlnak.


Dátum: 2007-03-02 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73166
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:30.734756, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rivero, aki Madridban egy Castróról szóló könyv bemutatóján vett csütörtökön este részt, elmondta, hogy fokozódott az ellenzékiek, a független sajtó sőt a passzív ellenállók üldözése is a szigetországban. "Jelenleg nagy a zűrzavar. Tavaly nyáron az emberek abban reménykedtek, hogy bekövetkezik Kuba nagy nyitása, ehelyett nagy bizonytalanság következett. Ennek ellenére a lakosság széles rétegei továbbra is bíznak a változásokban" - mondta Rivero.

A neves kubai ellenzéki személyiség szerint a változás szükségszerűvé vált egy megbénult rezsimmel szemben, amely "a családok megtakarított pénzétől függ". Rivero úgy vélekedett, hogy Kubában is olyan, a diktatúrából a demokráciába való átmenetre lenne szüksége, mint amelyet az 1970-es években Franco halála után Spanyolország végrehajtott.

Ami Fidel Castrónak a hatalomba való visszatérését illeti, a költő kétségeit hangoztatta, hogy ez bekövetkezhet, mert úgy vélte: túlságosan sokan vannak jelenleg a hatalmi körökben olyanok, akiknek nem érdeke, hogy az államfő ismét ténylegesen elfoglalja hivatalát. A Castro: szakállas hazugság című könyv szerzője, José María Calleja újságíró elmondta: könyvét azért írta meg, mert annak idején ő is egy 16 éves fiatal romantikus tekintetével élte át a Castro-vezette forradalmat, de ötven évvel később úgy gondolja, hogy a rendszer csak nyomort hozott Kubára.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek