Költségvetés, Terror Háza
A 2003-as költségvetés legfőbb vesztesei az önkormányzatok és a rendőrség, illetve az idei évhez képest 30 százalékkal kevesebb jut beruházásokra is. Varga Mihály, a Fidesz - Magyar Polgári Párt alelnöke, az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke mindezt a párt szerdai, Egerben megtartott sajtótájékoztatóján jelentette ki. A sajtó munkatársai előtt a szintén jelenlévő Homa János fideszes parlamenti képviselő részéről elhangzott az is: elgondolkodtató, felháborító és morálisan nehezen értékelhető, hogy Pető Iván, akinek édesapja és édesanyja egyaránt az ÁVH tisztjeként tevékenykedett, és akinek a szülei nevét emiatt kiírták a Terror Háza falára, kezdeményezte a Terror Háza költségvetésének felére zsugorítását.
Dátum: 2002-12-19 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6699
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:59.757948, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Mihály hangsúlyozta: a kormány nem tudott megfelelő kompromisszumot kialakítani a költségvetési hiány csökkentésének szándéka és a jóléti intézkedések finanszírozása között.
Példaként említette, hogy az Állami Számvevőszék jelentése szerint a megemelt pedagógusbérek kifizetéséhez 70 milliárd forinttal kell hozzájárulniuk jövőre az önkormányzatoknak.
A polgári kormány pénzügyminisztere megjegyezte: nem állja meg a helyét a kormány azon érvelése sem, hogy helyi adókból pótolni lehet a szükséges forrásokat, ugyanis számos kistelepülésen nem növelhetőek a bevételek.
Mint mondta, ebben a helyzetben két út áll 2003-ban ezek előtt a települések előtt: a hitelfelvétel és az annak nyomán bekövetkező eladósodás, vagy az önkormányzati vagyon felélése.
Varga Mihály aláhúzta: a Fidesz attól tart, hogy a büdzsé elfogadása esetén újra az eladósodás fenyegeti a rendőrséget; miközben az előző kormányzat 1998-ban 4,5 milliárdnyi adósság leírásával már rendezte a testület helyzetét. Hozzátette, ugyan a jövő évi költségvetési javaslat szerint nő a szervezet támogatásának mértéke, a források nagy részét elviszi a béremelés.
Mint megfogalmazta: az az 5 milliárd forint, amellyel a kormány növelni szándékozik az eredeti javaslathoz képest a rendőrség támogatását, nem jelent érdemi előrelépést.
Varga Mihály arról is szólt, hogy a beruházásra fordítható összeg csökkentése miatt sok, már eltervezett önkormányzati fejlesztés marad el, éppen az uniós csatlakozást megelőző évben.
- Elgondolkodtató, felháborító és morálisan nehezen értékelhető, hogy Pető Iván, akinek édesapja az ÁVH tisztjeként tevékenykedett az édesanyjával együtt, és akinek a szülei nevét kiírták a Terror Háza falára, azt kezdeményezte, hogy 300 millióról 150 millióra szűkítsék a Terror Háza költségvetését - mondta a sajtótájékoztatón Homa János, a Fidesz országgyűlési képviselője. Rámutatott: erre egy etikusabb képviselő képtelen lett volna.
A honatya, akit a költségvetés kulturális fejezetének felügyeletével bízott meg a párt parlamenti frakciója, felhívta a figyelmet arra, hogy Medgyessy Péter korábban ígéretet tett Schmidt Máriának, a Terror Háza igazgatójának a múzeum támogatására.
- A miniszterelnök nem is támogatta az indítványt, ám a parlament kormánypárti többsége megszavazta azt, így az intézménynek jövőre igen nehéz feltételek közepette kell gazdálkodnia - mondta.
A továbbiakban rávilágított arra is: a kormánynak nem fontos a kultúra és a kulturális örökség védelme, mert a büdzsé szerint az elmúlt évi 70 milliárd forintról 64 milliárd forintra csökken a kulturális tárca költségvetése.
Jelezte, hogy a költségvetési vita során az Országgyűlés nem támogatta azt a módosító indítványát, amelynek elfogadása esetén 450 millió forint jutott volna jövőre az egri vár rekonstrukciójának folytatására.
- Úgy tűnik, megtorpan a tavaly megindult felújítás, mert a szocialista párt Egerben élő képviselői nem tartották fontosnak az indítvány támogatását - tette hozzá.
MTI - fidesz.hu