Németország is kivonja katonáit Boszniából
Nagy-Britannia után Németország is kivonja katonáit Bosznia-Herecegovinából - írta pénteki számában a Financial Times. MTI tudósítás.
Dátum: 2007-03-02 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73172
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:32.558536, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tekintélyes londoni lap egy névtelenséget kérő diplomatára hivatkozva arról számolt be, hogy Berlin az Európai Unió szerdai bejelentése után döntött 850 fős kontingense hazahívásáról. Az EU a tervek szerint 6500-ről 2500-re csökkentik júniusig a balkáni országban állomásozó EUFOR-egységet a bosznia-hercegovinai biztonsági helyzet javulására való tekintettel. Ugyanakkor az idézett diplomata azt is közölte, hogy egyelőre még folynak a tárgyalások egy átmeneti biztonsági erő felállításáról.
Német részről egyelőre nem erősítették meg hivatalosan a hírt.
Adam Ingram brit védelmi miniszter csütörtökön jelentette be a 600 brit EUFOR-katona közeljövőbeli hazahívását.
MTI - fidesz.hu