Hevesi ügy: lemondott a választókerületi elnök
Bíró Márk, a Fidesz regionális pártigazgatója Szabó Ádám lemondása kapcsán azt mondta, minden tisztelete a hatvani választókerületi elnöké, akinek magatartását példamutatónak tartja, mert véleménye szerint egy normális demokráciában ez lenne a természetes.
Dátum: 2007-03-02 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73176
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:33.751094, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem visszahívták posztjáról, hanem lemondott a Heves megyei Hatvan fideszes választókerületi elnöke a megyei közgyűlésben történtek miatt. Erről az érintett, Szabó Ádám nyilatkozott pénteken az MTI-nek. "Nem érzem magam felelősnek a Heves megyei közgyűlésben történtekért, ettől függetlenül, mint felelős vezető én mondtam le a választókerületi elnöki tisztségemről, mert levontam a konzekvenciát" - mondta Szabó Ádám, akit az MTI annak kapcsán keresett meg, hogy sajtóhírek szerint a Fidesz elnöke hívta vissza a posztról. A hatvani politikus közölte: lemondó nyilatkozatát már eljuttatta Orbán Viktorhoz.
Az ügy előzménye, hogy február 23-án szocialista elnököt választott az addig mandátumegyenlőség miatt működésképtelen Heves megyei közgyűlés, miután a Fidesz-frakcióból kilépett egy képviselő és függetlenként megszavazta az MSZP-s Sós Tamást. Szabó Ádám szerdán az MTI-nek azt nyilatkozta: nem érzi felelősnek magát Ambrus Zoltán megyegyűlési átszavazásáért, de ha úgy érzik a párt vezetői, hogy választókerületi elnökként mégis visel felelősséget a történtekért, áll a felelősségre vonás elébe.
Bíró Márk, a Fidesz regionális pártigazgatója az MTI-nek pénteken azt mondta, "minden tisztelete" Szabó Ádámé, akinek magatartását példamutatónak tartja, mert véleménye szerint egy normális demokráciában ez lenne a természetes. Ha a kormányoldal valóban demokrata lenne, akkor az általuk elkövetett számtalan hiba után ők is levonnák konzekvenciát, nem ragaszkodnának foggal-körömmel a hatalom megtartásához, hanem felajánlanák lemondásukat - tette hozzá.
A Fidesz az eset után az MSZP korrupciós cselvetéséről beszélt, illetve arról, hogy a szocialisták semmilyen eszköz bevetésétől nem riadnak vissza a hatalom megszerzése és megtartása érdekében. Orbán Viktor pártelnök és Kövér László választmányi elnök is árulónak nevezte az Fidesz-frakcióból kilépett Ambrus Zoltánt, és úgy vélte, a pártnak ezentúl jobban meg kell majd néznie, ki méltó a Fidesz bizalmára.
MTI - fidesz.hu